Kell-e nekünk magyar pápa?

2013. február 28., csütörtök

„A több nyitott fül kitárt szívekhez is vezethet, a több megszólalás és a nagyobb hallgatóság több megszólítottat is jelenthet" – Csepregi Botond arról, mit jelenthet a protestánsok számára, ha a magyar bíborost választanák meg XVI. Benedek utódjának.

A közvélemény hetek óta találgatja, ki lesz a most távozott XVI. Benedek pápa utódja. Nem kivétel ez alól a magyar sajtó sem: a vallási témákra kevéssé fogékony, vagy az egyházakkal szemben éppen kritikusan fellépő lapok is címlapon foglalkoznak a katolikus egyház élén bekövetkező változással. A protestánsok most is érzékelhető távolságtartással figyelik a Rómában zajló eseményeket. A közös történelmi múlt, a fél évezredes külön-együttélés az ökumenét hangsúlyozó, a kétkedéseiket elhagyó, nyitott református keresztyének lelkén is hagyott alig észrevehető, de ilyenkor mégis kitapintható horpadásokat. Az eljövendő pápaválasztás előtti találgatások ráadásul még egy fokkal közelebb hozzák a vatikáni valóságot a magyar reformátusokhoz azáltal, hogy a hazai sajtó szerint (de így cikkezett a német Die Welt is) XVI. Benedek egyik lehetséges utódja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Reflexszerűen jön a kérdés – akkor is, ha nem is merjük sokan feltenni –, mit jelent az a magyar reformátusoknak, ha egy magyar a világ katolikusainak első számú vezetője. Nem is tisztem, ráadásul az ismereteknek is híján vagyok, hogy Erdő Péter egyházvezetői tevékenységét, tehetségét boncolgassam. Azt sem érdemes latolgatni, hogy egy ilyen fejlemény lenne-e (és milyen) hatással a hazai felekezetek közötti – a felszínen leginkább semleges, sokszor mégis kényes – egyensúlyra. Kérdés, hagyjuk-e reflexeinket működni és halkan idegenkedni attól, hogy Magyarország adja a következő pápát. Sokkal fontosabb, tudunk-e úgy reagálni a körülöttünk zajló eseményekre, hogy azoknak ne a vélt vagy valós hátrányait érezzük, hanem inkább épülésünkre szolgáljanak.

Érdemes tehát abból kiindulni, hogy milyen pozitív hatással lehet egy ország, egy közvélemény hangulatára, ha egy polgára lesz a katolikus egyházfő. Ha a közelmúlt két római vezetőjét nézzük, eltérő képet látunk. Bár II. János Pál egy, a mostanitól teljesen eltérő politikai-történelmi helyzetben lett katolikus egyházfő, fontos hatása volt ténykedésének az, ahogy a szinte teljesen katolikusnak és máig jellemzően vallásosnak mondható Lengyelország vallásosságát és nemzeti tudatát erősítette a kelet-európai kommunizmus összedőlésének hajnalán. A szintén közép-európai, de protestáns többségű és erősen szekularizálódott Németország esetében azonban óvatosan már megállapítható, hogy XVI. Benedek nyolcéves pápasága nem járt átható változásokkal a lelkiség és nemzeti öntudat terén.

Amennyiben áprilistól egy magyar katolikus főpap irányítaná a Vatikánt, valahol a kettő közé tehetnénk a jelenleg feltételezhető hatást. Az már a mostani találgatásokból kitűnik, hogy a sajtó érdeklődése pozitív irányba terelődött, egyértelműen várakozás jellemzi Erdő Péter pápaságának esélyeit. Okkal gondolhatjuk, hogy megnőne az érdeklődés nemcsak a magyar pápa ténykedése, hanem a vallásos érzület, az egyházi témák, megnyilatkozások iránt. Egészen egyszerűen többször és pozitívabban látszódnának a vallásos emberek a közvélemény rájuk kevésbé nyitott fele számára. Adódna a lehetőség, hogy a több nyitott fül kitárt szívekhez is vezethet, a több megszólalás és a nagyobb hallgatóság több megszólítottat is jelenthet.

Innen már csak egy lépés azt feltételezni, hogy tehetünk azért, hogy a megnövekedett publicitás, az odaforduló érdeklődés hatással legyen azokra, akik csak közvetve részesednek ebből. Mert igenis, a protestánsok számára is adott lenne a lehetőség, hogy a helyzetet – ahogy a közgazdászok hívják – pozitív externáliaként a saját hasznukra is éljék meg. Hogy megszólaljanak, lássanak és látszódjanak.

A valódi kérdés ebben az esetben pedig nem az, hogy ki lesz Szent Péter következő utóda. Sokkal inkább az, hogy hajlandóak vagyunk-e fogadni az érdeklődőket. Képesek vagyunk-e megszólítani őket, kielégíteni az ő érdeklődésüket úgy, hogy közben nem formálódunk az ő képükre. Megvannak-e az eszközeink, a struktúráink és a nyitottságunk arra, hogy ne mi érkezzünk, hanem az érkezőkkel foglalkozzunk. Ezek a valódi kérdések, akkor is, ha a következő pápa nem Magyarországról, hanem máshonnan, Európából, Afrikából, Amerikából vagy a világ bármelyik szegletéből is érkezik.

Csepregi Botond

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2013. március 3-i számában

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →