Keresztény templomban pogány mitológiai alakok?

2010. június 01., kedd

altA verőcei „Kárpát-Haza Templomát” a magunk részéről csak emlékhelynek tudjuk tekinteni, semmiképp sem keresztény templomnak. Ezért legnagyobb sajnálatunkra az avatáson nem tudunk részt venni – áll abban a közleményben, amelyet Szabó István református, Fabinyi Tamás evangélikus, és Beer Miklós római katolikus püspökök adtak ki.

Nyilatkozat

Alulírottak, egyházaink területileg illetékes püspökei hetekkel ezelőtt szóbeli meghívást kaptunk a Verőcén épült Kárpát-Haza Temploma szentelésére. Hivatalos meghívót a mai napig nem kaptunk, jóllehet több fórumon feltüntették a nevünket az ünnepségen szolgálók között.
A magyar összetartozás ügyét – különösen a trianoni trauma tudatában – rendkívül fontosnak tartjuk, és a magunk részéről folyamatosan meg is teszünk mindent a közösség megéléséért és a sebek gyógyításáért. Azt a tényt örömmel üdvözöljük, hogy Verőcén létrejött egy emlékhely, és elismeréssel adózunk sokak áldozatvállalása előtt. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el súlyos fenntartásainkat az épület szimbolikájával, illetve a benne tervezett programokkal kapcsolatban. Keresztény templom szakrális középpontjába nem kerülhetnek Jézus Krisztus helyébe vagy mellé pogány mitológiai alakok.
Bár nemzetünk múltjának részét képezi ez a gondolatvilág, mindez még a kereszténység előtti hitvilághoz tartozik, s nem egyeztethető össze Krisztus-hitünkkel. Már korábban is többször felemeltük szavunkat a sajnálatos módon elburjánzó újpogány jelenségekkel szemben, amelyek gyakran híveinket is összezavarják. A verőcei „Kárpát-Haza Templomát” így a magunk részéről csak emlékhelynek tudjuk tekinteni, semmiképp sem keresztény templomnak.  Ezért legnagyobb sajnálatunkra az avatáson nem tudunk részt venni.
 
         Dr. Beer Miklós                               Dr. Szabó István            Dr. Fabiny Tamás
római katolikus megyéspüspök        református püspök         evangélikus püspök

2010.06.01

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.