Kézzel fogható segítség

2018. március 23., péntek

Több mint hárommillió forint támogatásról mondott le a szíriai reformátusok javára a Magyarországi Református Egyház (MRE). Ez a pénz a Gustav Adolf Werk (GAW) idei támogatásának egyötödét teszi ki, amelyet a magyar reformátusok használhattak volna fel a német egyházak jóvoltából. Ódor Balázs, a Zsinat Külügyi Irodájának vezetője azt mondja: szimbolikus üzenet ez, hogy az Istentől kapott javakból segítünk másokon. A támogatás hozzájárulhat például, hogy megújuljanak a háborúban lerombolt, megsérült protestáns templomok Szíriában.

– Mit kell tudni a GAW-ról?

– A Gustav Adolf Werk (GAW) olyan szervezet, amely a német pro­testáns egyházak támogatásá­val segíti – ahogy ők nevezik – a diasz­póraközösségeket egész Közép- és Kelet-Európában, sőt néhány éve a Közel-Keleten is. A GAW olyan szervezet, amely még hajlandó arra adakozni, hogy kövekbe fektessük a pénzt: építkezésre, felújításra, inf­rastruktúrafejlesztésre is adnak támogatást. A szervezet idén ünnepeli fennállásának százhetvenöt éves jubileumát.

– Mire szokta használni az MRE a GAW-tól kapott támogatást?

– Néhány éve gyakorlat, hogy a GAW-tól érkező támogatás egy részét annak a gyülekezetnek adjuk, amelynek a hazai református gyülekezetek is adakoznak az országos perselyadomány gyűjtésekor. Ezzel még jobban kifejezzük a német protestánsok és a magyar reformá­tusok összefogását, például egy új gyülekezet létrehozásánál, egy templom építésénél vagy felújításánál. A támogatásból évek óta a cigánymisszió programjai, célkitűzései is részesednek. Az együttműködés más területen is megvalósul. Közösen igyekszünk elősegíteni, hogy a magyar református közösségek szerte a Kárpát-medencében támogatáshoz juthassanak. Most új területen működünk együtt, ezúttal a közel-keleti keresztyének ügyében. A GAW már évek óta jelen van Szíriában is, ahol épület-felújításokat, infrastruktúra-fejlesztéseket és képzéseket támogat. Egy egyeztetés során derült ki, hogy szükségük lenne még pénzre, hogy még több közel-keleti programot támogathassanak idén. Mi fölajánlottuk a ránk eső támogatásuk egyötödét, mintegy hárommillió forintot arra, hogy azt a pénzt a GAW a szíriai református közösségek támogatására fordítsa.

Közel-keleti reformátusok

Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény? Ez is kiderül decemberi közel-keleti utazásunkról szóló beszámolókból.

– Mi az üzenete annak, hogy az MRE lemondott Szíria javára erről a támogatásról?

– Az, hogy mi is adakozunk, mert fölismertük, hogy nemcsak támogatottak lehetünk, hanem ott lehetünk a támogatói oldalon is. Fölismertük, hogy vannak Isten­től adatott erőforrásaink, amelyeket megoszthatunk másokkal. Ez persze nem akkora volumenű, mint a nyugat-európai egyházak segítsége, de a magunk részét, ha úgy tetszik, az özvegyasszony két fillérjét (Mk 12,41–44) felajánljuk.

– Mire használja majd fel a GAW ezt az összeget?

– Hasonló célokra, mint Magyar­országon. Például templomok, közösségi terek felújítására vagy képzési programokra. Amikor a refor­mátus egyház delegációjával jártunk Szíriában, Homsz városában voltunk egy, a GAW segítségével már felújított épületegyüttesben. A gyülekezeti központot a szíriai háborúban bombatámadás érte, ahogy az egész város súlyos károkat szenvedett. Itt szó szerint kézzel fogható volt, mit jelent tízezer euró egy szíriai református gyülekezetnek.

Ön is segíthet!

Már kétmillió forint gyűlt össze a Ma­gyar Református Szere­tet­szol­gálat (MRSZ) szíriai vasárnapi is­ko­lai programot támogató kez­­de­mé­nye­zésére – mondja Kőrö­si-Gilicze Ré­ka, az MRSZ kommunikációs ve­zetője. Az adományokat május végéig várják. A kezdeményezést utalással a 10702019-85008898-51100005 számlaszámon le­het tá­mo­gatni, a közlemény rovat­ba kérik feltüntetni: Szíria. Adományozni a www.jobbadni.hu oldalon keresztül is lehet.

Hegedűs Márk, fotó: Sereg Krisztián, Feke György

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2018. március 25-i számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió