Ki mit vet, azt fogja aratni!

2017. november 30., csütörtök

„A fűrágástól megjött az eszem. Hallelujah!” – foglalta össze a szabályoknak megfelelően hat szóval Nebukadneccar álmának és büntetésének történetét a hatodik bibliaismereti vetélkedő egyik versenyzője. A Bibliatársulat kiválasztotta az őszi bajnokság győzteseit.

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2017 őszén is meghirdette bibliaismereti versenyét, amelyre középiskolások, valamint főiskolások és egyetemisták jelentkezését várták. A versenyzők négy héten keresztül mérhették össze kreativitásukat két kategóriában: egy bibliai történetet illetve egy bibliai szereplő életét kellett összefoglalni hat-hat szóban.

Mind a két korcsoportban találékony megoldások születtek hétről hétre, így például a talentumokról szóló példázatot a „Kincs, ami nincs, jöhet a bilincs!” mondattal, Ráháb életét pedig az „Itt a piros, hol a piros?” kérdéssel summázták.

További megoldások a Bibliatársulat oldalán olvashatók.

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány az utolsó forduló után kiválasztotta a játék győzteseit, az ünnepélyes díjátadóra advent első vasárnapján (december 3.) kerül sor a Kálvin téri református templomban.

A díjazottak a középiskolás korcsoportban:

1. díj: Betlehemi csillagok csoport, Irinyi János Református Oktatási Központ, Kazincbarcika, csoportvezető: Csodóné Klómer Edina 

2. díj (megosztva):
Ügyesek csoport, Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola, Debrecen, csoportvezető: Újlaki Rebeka
Csillagok csoport, Irinyi János Református Oktatási Központ, Kazincbarcika, csoportvezető: Csodóné Klómer Edina 

3. díj: Horváth Virág Eszter, Benkő István Református Gimnázium, Budapest

A díjazottak a főiskolások, egyetemisták korcsoportjában:

1. díj: Polónyi Gyula, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs

2. díj: Jegenyés-Hóbor Erika, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs

3. díj: Varga Tamás Sándor, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet

reformatus.hu 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió