Ki van a középpontban?

2018. október 01., hétfő

„Bármilyen kevés, amit tenni tudunk egymásért, mégis szabad jót tennünk – hálából Isten legnagyobb jótettéért, Jézus Krisztusért" – emlékeztetett a reformátorok által is felismert igazságra Kondor Péter evangélikus püspök hétfőn, a reformáció hónapjának budapesti nyitó alkalmán.

„A reformáció egyházaiként nem is kezdhetjük másként ezt a hónapot, mint hogy szüntelenül megújulásra vágyó szívünket odaállítjuk az ige világosságába” – fogalmazott a Déli Evangélikus Egyházkerület tavaly megválasztott püspöke, aki igehirdetésében Jézus hegyi beszédének az adakozásról szóló szakaszát magyarázta. „Mindig időszerű ige ez – tette hozzá –, a sokszor sötétben tapogatózó egyház számára sokféle hangszerelésben újrafogalmazták már az évszázadok során, mit is jelent a világosság útján járni és kegyelemből élni, mert hajlamosak vagyunk az érdemeinket mindig visszacsempészni életünk középpontjába.”

Nem mindegy a motiváció

Amikor Jézus arra intette tanítványait, hogy ne mások szeme láttára adakozzanak, a korabeli hivalkodó vallási szokások, az adományozók hangos ünnepeltetése ellen szólalt fel. Azért emelte fel a hangját, hogy az emberek jócselekedeteit ne mások elismerése és ne is az önmagunk előtti hízelgés motiválja, hanem az Isten szeretete. Mert az ember sokszor hiú és úgy gondolkodik: „Vegye észre a párom és a gyerekeim, hogy értük teszem, amit teszek. Vegyék észre a munkatársaim, mennyit fáradozok.” De sokszor az a gondolat is ott bujkál az adakozás mögött: „Ha én jó vagyok, Isten is jó lesz hozzám, megjutalmaz – legalább a másvilágon.” Talán észre sem vesszük, hogy ilyenkor nem másoknak, hanem önmagunknak szolgálunk, mi magunk állunk a jótetteink középpontjában.

Jézus azt kéri, legyen az adakozás keresztyén életünknek annyira természetes része, hogy ne is tartsuk azt számon. „Ha mégis megtesszük – emlékeztetett a püspök – csak bűnbánattal állhatunk meg Isten előtt, mert a mi alamizsnánk semmi ahhoz a szeretethez, áldozathoz és kegyelemhez képest, amit tőle kapunk.” Mint mondta, nevetséges azt képzelni, sőt dicsekedni, hogy az adakozással nagy dolgot teszünk, mert valójában sokkal többet kellene adnunk, jobban kellene szeretnünk, intenzívebben segítenünk, észrevennünk a rászorulót. Az igehirdető arra hívta a hallgatóságát, képzeljék el, hogy Isten rámutat a golgotai keresztre és azt mondja: „Én ezt tettem érted Jézusban. Te mit teszel értem?” Emellett a tökéletes áldozat mellett bizony eltörpül minden emberi próbálkozás – ezt az igazságot értették meg a reformátorok is.

Bár a mi jócselekedeteink nem olyan dolgok, amikben gyönyörködni lehetne, Jézus mégis azt mondja: van jutalom, Atyánk megfizet nekünk. Kondor Péter ezt azzal a példával illusztrálta, ahogy a szülők jutalmazzák gyermekeiket. „A gyerek sokszor csak hátráltat a házimunkában, sőt még óvni kell és vigyázni rá, mégis engedjük, hogy segítsen. Persze jutalom a vége az együtt töltött időnek – az ember megköszöni a gyermeknek, hogy segített, tiszta szívvel akart részt venni az életében, segíteni a teherhordozásban.” Épp így van ez a jócselekedetek jutalmával is: nem érdem szerinti, méltán elvárt fizetés, hanem Isten atyai szeretetének gazdagsága. Az evangélikus egyházi vezető arra biztatott, „azért segítsünk másoknak, mert szeretjük mennyei Atyánkat, Ő pedig – nem érdemlünk semmit, de mégis – megajándékoz minket újat kezdő, felemelő szeretetével”.

Elkezdődött a reformáció hónapja

A zenés istentiszteletre a csepeli Egressy Béni Református Művészeti Középiskola fúvószenekara hívogatott a forgalmas Kálvin téren, a református templomba belépőket pedig Lénárt Linda orgonatanár játéka fogadta. Az ökumenikus alkalmon énekkel szolgált a pünkösdi zenei misszió Égi Szólamok kórusa, az evangélikus Mandák Kórus, a metodista Esterházy Kórus, a református Psalterium Hungaricum Kórus és az újpesti baptista énekkar. Isten áldását a magyarországi protestáns egyházak vezetői kérték a résztvevőkre az istentisztelet végén.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által meghirdetett egy hónapos programsorozat következő kiemelt alkalma a most szombati felekezetközi női találkozó Pakson, melynek középpontjában a teremtett világért vállalt felelősség lesz. Az október 14-i miskolci missziói napon Jobbágy Bertalan református lelkipásztor hirdet igét. A hagyományos reformációi gálaestet október 21-én rendezik meg a budapesti Uránia moziban, az este folyamán ezúttal a Szentendrei Református Gimnázium diákjai mutatkoznak be.

A reformáció hónapjának központi záró istentisztelete október 28-án este öt órakor kezdődik a Magyarországi Metodista Egyház óbudai, kiscelli utcai templomában. A szokásos október 31-i koszorúzás sem marad el, az elcsendesedni, emlékezni, hálát adni vágyókat szintén délután öt órára várják a fővárosi Reformációi Emlékparkba. Részletek a MEÖT honlapján.

Feke György, fotó: Vargosz, archívum

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.