Kis gyülekezetek találkoztak Szászfán

2019. április 18., csütörtök

„Úgy gondoltuk, hogy jó lenne a sokszor magukat elhagyatottnak érző testvéreket összegyűjteni." A szászfai református templom adott otthont április 14-én az abaúji kis gyülekezetek találkozójának. Az eseményt négy éve indította el az Abaúji Református Egyházmegye és minden évben virágvasárnap rendezik.

„Az egyházmegyében ötven kis gyülekezet van. Úgy gondoltuk, hogy jó lenne a sokszor magukat elhagyatottnak érző testvéreket összegyűjteni és találkozni velük" – mondta Baksy Mária, az Abaúji Református Egyházmegye esperese, aki szerint a program jó lehetőség egymás megismerésére és a lélekben való megerősödésre. Az első találkozót négy éve Fügödön tartották és már akkor nagyon lelkesen fogadták a gyülekezeti tagok, azóta pedig egyre többen vesznek részt a közösségépítő eseményen.

Idén harmincnégy gyülekezetből összesen több mint kétszáz résztvevő érkezett a találkozóra, ami Baksy Mária szerint azért örvendetes, mert az egyházmegye nagy területen fekszik: két egyházközség között akár nyolcvan kilométer is lehet a távolság. „Ilyenkor ismerkedünk, felelevenítünk régi dolgokat vagy a lehetőségeinkről beszélgetünk" – számolt be a református lelkész, aki hálát adott azért, hogy a kis gyülekezeteknek is vannak terveik. Ezek közül azokat a magyar falu program támogatásával megvalósuló projekteket említette, amelyek keretében rég nem használt, üresen álló egyházi ingatlanokat szeretnének felújítani, azokban konferencia helyszínt vagy táboroztatásra alkalmas helyiségeket kialakítani.

A találkozó a húsvétra való készülés jegyében zajlott. Először Pásztor Gyula sárospataki akadémiai lelkész tartott ünnepi áhítatot. A magyarság háromszáz éves szabadság vágyáról Meister Éva, a Magyar Kultúra Lovagja és a Magyar Művészetért ex libris díjas színművésze adott elő verses-zenés összeállítást. Mások mellett Ady Endre, Kányádi Sándor és Wass Albert verseiből hangzottak el részletek, valamint kuruc, katona és népdalok csendültek fel a több mint száz éves református templom falai között.

Szöveg: Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.