Közel ezren regisztráltak Szlovákiában a Szeretethídra

2010. május 19., szerda

altKözel ezren regisztráltak Szlovákiában az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szeretethíd elnevezésű önkéntes programra.

Az idei kezdeményezés a 2009. május 22-én, Debrecenben ülésező Kárpát-medencei református egyházak Alkotmányozó Zsinatának szeretne emléket állítani. A Zsinaton résztvevő református egyházak a közös alkotmány elfogadásával fejezték ki és tették intézményessé egységüket. Habár hivatalosan a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nem írta alá az alkotmányt, főbb irányelveivel és annak céljai mentén szeretne részt vállalni a közös feladatokban és elvégezni az előtte álló munkát, amely mindannyiunk feladata.

Lengyel Zoltán a Diakóniai Központ önkéntes munkatársa, a Szeretethíd helyi koordinátora elmondta: „Célunk, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Felvidék minden területén munkálkodjanak kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Mindezt vidáman, közösségben, egymást megismerve és egymásra jobban odafigyelve megvalósítani. Szeretnénk rámutatni arra is, hogy bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés“.

A Református Diakóniai Központ nem titkolt szándéka az is, hogy az önkéntes nappal ne csak a fiatalokat, hanem az egyház minden tagját – kortól függetlenül – tettre bírják és aktivizálják a gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, hogy mindenki megtapasztalhassa a segítségnyújtás örömét.

Szlovákiában 972 regisztrálták magukat az önkéntes napra, ami tizennégy gyülekezetet, négy iskolát, két cserkészcsapatot, tizenkilenc különböző feladatokat vállaló csoportot jelent. A Szeretethíd programba bekapcsolódó csoportok többek közt a helyi alapiskola parkrendezésével, idősek látogatásával, játszótér felújításával, temető tisztítással, szemétgyűjtéssel, zenés és szórakoztató műsorok szervezésével, a kórházban gyerekek látogatásával, az utcán süti és ingyen ölelés osztásával kívánnak részesei lenni az önkéntes napnak.

A hivatalos Szeretethíd 2010 nyitó ünnepségére május 22-én, (szombaton) Perbetén kilenc órakor a helyi alapiskola udvarán kerül sor. A Lux Aeterna kamara kórus éneke után Fazekas László, a Szlovákiai Református Egyház püspöke köszönti az önkénteseket, majd a Diakóniai Központ igazgatója Szabó Annamária és Lengyel Zoltán a Szeretethíd szlovákiai koordinátorának a gondolatai hangzanak el munka megkezdése előtt.

forrás: reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.