Közlemény

2010. június 10., csütörtök

altIsmét találkoztak az MKPK Állandó Bizottsága és a református valamint az evangélikus egyház püspökei, hogy áttekintsék az egyházak együttműködése aktuális kérdéseit.

 

Ismét találkoztak az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottsága és a református valamint az evangélikus egyház püspökei, hogy áttekintsék az egyházak együttműködése aktuális kérdéseit. A beszélgetés kezdetén a magyarországi árvízi helyzetről és az egyházak segítségnyújtásáról egyeztettek. A református zsinati székházban június 10-én délelőtt tartott beszélgetésen megállapították, hogy az ökumenikus együttműködés meglévő formáiban (pl. ökumenikus imahét) rejlő lehetőségeket jobban ki lehet használni. Az egyházak tanulmányozták egy, a közös bizonyságtételt szolgáló nagy esemény szervezésének lehetőségét.

A tanácskozáson üdvözölték a miniszterelnök által bejelentett akcióterv keretében az adományok áfája eltörlésének meghirdetését. Ez a régen várt lépés nagyban hozzájárul majd a rászorulók segítéséhez. Az egyházak vezetői készek az új kormánnyal való intézményes kapcsolatfelvételre. Ezzel összefüggésben a tanácskozáson megkezdték a kormánnyal megtárgyalandó kérdések összeállítását. A tanácskozás végén a felekezetek vezetői az egyházaikat is érintő nemzetközi egyházi kapcsolatokról és együttműködésekről tájékoztatták egymást.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.