Közösség és igazságosság: egy érme két oldala?

2010. június 28., hétfő

altA gazdasági és ökológiai igazságosság tárgyában javaslatokat megfogalmazó szekció jelentése ismét vitákat váltott ki a Református Egyházak Világközössége (REV) plenáris ülésen. Az előző nagygyűlésen elfogadott úgynevezett „Accrai Hitvallás” szellemében a REV elkötelezett a gazdasági igazságtalanság és ökológiai felelőtlenség elleni küzdelemben.

A gazdasági és ökológiai igazságosság tárgyában javaslatokat megfogalmazó szekció jelentése ismét vitákat váltott ki a Református Egyházak Világközössége (REV) plenáris ülésen. Az előző nagygyűlésen elfogadott úgynevezett „Accrai Hitvallás” (2004) szellemében a REV, akárcsak elődszervezete, a Református Világszövetség, elkötelezett a gazdasági igazságtalanság és ökológiai felelőtlenség elleni küzdelemben. Az igazságosságért fellépni a REV meggyőződése szerint a református keresztyén hit elidegeníthetetlen lényegéhez tartozik. A teremtő és megváltó Isten a világ kizárólagos ura, ezért „elutasítjuk a globális neoliberális kapitalizmus által bevezetett jelen gazdasági rendet, és minden más gazdasági rendszert, beleértve a tervgazdaságokat is, melyek szembeszegülnek Isten szövetségével, kizárva a szegényeket, a sebezhetőket és a teremtett világ egészét az élet teljességéből. Elutasítjuk minden olyan gazdasági, politikai vagy katonai hatalom igényét, amely aláássa Isten egyedüli, legfőbb hatalmát és ellentétes Isten igazságos törvényével” – áll a neoliberális rend elutasításával kapcsolatban az accrai dokumentumban.


Az elmúlt hét év során a református keresztyénség a „birodalom” fogalmának tisztázása, illetve a közösség és az igazságosság összefüggése kapcsán számos konzultációt kezdeményezett azzal a céllal, hogy a különböző értelmezések közeledjenek egymáshoz. Míg a dél-amerikai reformátusság képviselői, beleértve Kubát, inkább egy marxista alapokon álló ideológia felől közelítenek és a hathatós nyilatkozatok kiadását kedvelik, addig Európa bibliai és hitvallásos alapon, szakmailag pedig magas szinten igyekszik értelmezni és gyakorlatba is átültetni az igazságosabb gazdasági rendért folyatott küzdelmet.


Az elmúlt évek során az elsősorban a RVSZ és a német egyházak által kezdeményezett párbeszédnek köszönhetően a különböző álláspontok és hangsúlyok jelentősen közeledtek egymáshoz. Ennek a folyamatnak két fontos dokumentuma a közösség és igazságosság teológiai és gyakorlati összefüggéseit kifejtő úgynevezett Cartigny dokumentum és a Birodalom fogalmának jelentését taglaló Johannesburgi dokumentum.


„Az igazságosságra való elhívás az egyházakat a szenvedők problémájának komolyan vételére, illetve szolidaritásra buzdítja, még akkor is, ha ezért áldozatot kell hozni. Ezzel az elhívással együtt Isten ajándékát, azaz a közösséget is megtapasztaljuk” – fogalmaz a Cartigny dokumentum, kifejezésre juttatva a kilenc világrégióban lefolytatott konzultáció sorozat egyik alapvető belátását. A német reformátusok által kezdeményezett, a dél-afrikai egyházak részvételével zajló párbeszéd zárónyilatkozata pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy a birodalom fogalma nem egy pontosan beazonosítható, megtestesült gonoszt feltételez (pl. az USA), hanem sokkal inkább az Isten uralma alól kivont, ezért korlátját vesztett és igazságtalan emberi hatalmat. A birodalom az önzés kultúrájában megnyilvánuló romboló lelki hatalom első renden. „Olyan válsággal állunk szemben, mely sokkal több, mint környezeti vagy pénzügyi krízis. Civilizációs modellünk olyan spirituális válságáról van szó, mely gazdaságilag igazságtalan, ökológiailag fenntarthatatlan, szerkezetében erőszakos és társadalmilag leértékeli az emberi méltóságot. Ennek következtében a válságra adott válaszunk nem lehet csupán gazdasági vagy pénzügyi” – teszi egyértelművé az egyházi álláspontot a johannesburgi üzenet.

Bár a Református Világközösség nagygyűlése Grand Rapids-ben inkább visszalépésnek tűnik, a jövőre nézve mégis reményteli, hogy a delegáltak az utolsó plenáris ülésen a párbeszéd e két fontos dokumentumát „mértékadó referenciáként” fogadták el.

A nagygyűlés két alapdokumentumát immár magyar nyelven is elérhetővé tesszük, ezzel is lehetőséget adva a magyar református közösségnek arra, hogy a REV teológiai és szociális gondolkodásába betekintést nyerjen.

Globális párbeszéd az Accra-i Hitvallásról – Johannesburg, 2009. szeptember 3-8.

Nemzetközi teológiai konzultáció a közösség és igazságosság témájában – 2010 Március 4-9 Cartigny, Svájc

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.