Kolozsváron tartják a református egység napjának központi programjait

2016. március 21., hétfő

Az egységnapi ünnepi istentiszteletről és az egyházkerület életének egyéb aktuális kérdéseiről is szó esett az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának idei első ülésén.

Az egyházi és világi képviselőkből álló testület március 10-én ült össze, hogy megvitassa az elmúlt negyedév történéseit. Kató Béla püspök az ülésen elmondta, hogy a lélekszám drasztikus csökkenése miatt a közeljövőben valószínű, hogy átrajzolódnak az egyházmegyei határok, akár egyházmegyék egyesítésével. Törekedni kell ugyanis arra, hogy az egyes egyházmegyékben kiegyensúlyozott legyen a lélekszám, különben a kisebbekre olyan terheket rónak, amelyeket nem tudnak teljesíteni, mutatott rá. 

Kató Béla a Protestáns Teológiai Intézetben lezajlott választásokról is beszámolt: miután Rezi Eleknek lejárt a mandátuma, az intézet rektorává Kállay Dezső adjunktust választották. A püspök szerint folytatni kell az elkezdett munkát, mint mondta, eddig sikerült akkreditáltatni az alap- és a mesteri képzést, és jövőben a doktori képzést is be szeretnék indítani.

Az igazgatótanácsi ülésen bejelentették, hogy idén Kolozsváron tartják a református egység napjának központi programját. Szentháromság vasárnapján, május 22-én a Farkas utcai templom lesz az úrvacsorás istentisztelet helyszíne, az ünnepi alkalomra 66 egyházmegyéből várnak képviselőket szerte a Kárpát-medencéből. 2009 óta, amikor a közös alkotmány elfogadásával létrejött a Magyar Református Egyház, a Kárpát-medencei református egyházak minden évben megemlékeznek az egyesülésről.

Forrás: reformatus.ro, fotó: Kiss Gábor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.