Költségvetési tervezés nehézségekkel

2013. február 19., kedd

A Zsinati Tanács 2013. február 20-i ülésének előkészítése volt a Gazdasági Bizottság február 13-i tanácskozásának fő témája.

A Zsinati Tanács ülésére készülve a Gazdasági Bizottság a közegyházi intézmények 2013. évi költségvetési tervezeteit tekintette át, és a Zsinati Tanács elé terjesztette őket. A költségvetések tárgyalásakor elmondható volt, hogy az állami finanszírozáshoz is kötődő intézmények költségvetési tervezése továbbra is több bizonytalanságot hordoz magában. Ezért bizonyos esetekben csak az év első hat vagy nyolc hónapjára vonatkozó költségvetési tervek kerülnek majd a Zsinati Tanács ülése elé.

A bizottság tájékoztatást hallgatott meg a 2013. évi állami költségvetés egyházunkat is érintő tételeiről. Ennek kapcsán a testület reménységének adott hangot, hogy nem ismétlődik meg a 2012. évi helyzet, amikor is az 5000 fő alatti településeken szolgálatot teljesítő lelkipásztorok kiegészítő javadalom támogatása, a hittanoktatás támogatása, és a gyűjteményi támogatás csak az érintett év III., illetve IV. negyedévében érkezett meg az egyházhoz.

A Gazdasági Bizottság ülésén további, az egyház gazdálkodását érintő témák (külső szolgáltatók megkeresései, értékelése) mellett hosszabb beszámoló hangzott el a Balatonszárszói SDG Konferenciaközpont elmúlt egy évi üzemeltetésének tapasztalatairól is.

Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.