Kopjafát avattak a nagy matematikus tiszteletére

2010. január 30., szombat

altBolyai János halálának 150. évfordulója alkalmával hajdani sírhantján kopjafát állítottak tisztelői. Az avatón közintézmények, egyházak, iskolák képviselői, kutatók és diákok jelentek meg, hogy leróják kegyeletüket a matematikus zseni előtt.

Bolyai Jánost 1860. január 27-én bekövetkezett halála után mindössze hárman kísérték utolsó útjára a marosvásárhelyi református temetőbe. Nyughelyét évtizedekig semmi sem jelezte, hiszen kortársai nem ismerték szellemi nagyságát. A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére 1911. június 7-én a reggeli órákban exhumálták holttestét, majd ünnepélyes keretek között Bolyai Farkasnak a cinterem mögötti, kiszélesített sírjába helyezték. Ma szobor, köztéri emlékmű, iskola, alkotótábor, utca őrzi nevét, emlékét. Az alpolgármester elmondta, hogy Marosvásárhelyet a Bolyaiak városaként ismerik a nagyvilágban, ezért örvendetes, hogy a felavatott kopjafával még egy emlékhelyük lehet a nagy matematikus szellemiségét ápolóknak.
Az ünnepségen Szász Attila református, Nagy László unitárius, Pap Noémi evangélikus és Oláh Dénes római katolikus pap áldotta meg a kopjafát, amelyet aztán Bandi Árpád nyugdíjas matematikatanár, az emlékoszlop megálmodója és dr. Csegzi Sándor alpolgármester lepleztek le. Weszely Tibor matematikatanár és dr. Oláh Gál Róbert – mindketten Bolyai-kutatók – elmondták, a nagy matematikus nem érhette meg, hogy életében meg- és elismerjék tudományos eredményeit, szellemi nagyságát. Évtizedeknek kellett eltelni ahhoz, hogy elnyerje méltó helyét a magyar és az egyetemes tudománytörténetben. Bandi Árpád megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy „álma valóra váljon”. Oláh Gál Róbertnek az ötletet, a Pax Kft.-nek, Kelemen György, Zima Ferenc, Illés Kálmán vállalkozóknak, Ilyés Leventének, az egyik nagyáruház igazgatójának, azoknak az önkénteseknek, akik nyáron, élő láncot alkotva kézről kézre adták a cementes-vedreket, a Székely Lajos vezette faragótábor résztvevőinek, Kovács Attila, Magdás István, Csiszér Mihály főfaragóknak. Szó esett még bátyjáról, Bandi Dezső néprajz-kutatóról is, akinek a szellemi örökségét is őrzi a kopjafa. A felszólalásokat követően a jelenlevők közel hatvan koszorút helyeztek el a kopjafa talapzatánál. Kilyén Ilka színművésznő szavalt, a Vártemplom vegyes kara az alkalomhoz illő kórusműveket adott elő.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.