Küldetésben: cigányság – kereszténység – magyarság

2011. november 28., hétfő

Ezzel a címmel szervezett konferenciát november 25–27. között Esztergomban a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és az intézményeket fenntartó egyházak képviselői számára a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hanns Seidel Alapítvány és a Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság.

A szeretet iskolájának követei

A cigány szakkollégiumokat fenntartó egyházak képviselői közül először Bölcskei Gusztáv református püspök köszöntötte a konferencia résztvevőit. A Zsinat lelkészi elnöke úgy látja, egyre többen felismerik, hogy a roma felzárkóztatás közös ügyünk. Ha nem tudunk együtt tenni ennek érdekében, abból nagy baj származik cigányok, magyarok és az egyházak számára egyaránt, mert az egyházak közös küldetése válhat hiteltelenné. Az egyházvezető hangsúlyozta: túl kell lépni a sematikus, sehova sem vezető megfogalmazásokon, a kölcsönös előítéleteken, és meg kell tanulnunk, el kell fogadnunk: Krisztusban minden választófal leomlik, és csak benne, a „bibliai realizmus” talaján állva tudunk testvérré válni egymás számára.

 

Fabiny Tamás egy cigány kislány fényképe ihletette újságcikkét, majd az írásra érkezett névtelenül gyalázkodó olvasó levelét olvasta fel a hallgatóságnak. Az evangélikus püspök arra figyelmeztetett, hogy a cikk megjelenése óta eltelt húsz évben csak erősödtek a gyűlölködés, a kirekesztés és a békétlenség hangjai, de a konferencia résztvevőinek azért kell tenniük, hogy a szeretet hangja erősebb legyen ezeknél.

Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök-exarchája nehéz, sőt vakmerő vállalkozásnak nevezte a cigány szakkollégiumok elindítását, de egyúttal arra figyelmeztetett: Isten előtt semmi sem lehetetlen, Jézus Krisztus minden vállalásunkat diadalra vezetheti.
„A ti kezetekben van a jövő! Van fogalmatok arról, hogy történelmet fogtok írni?” – ezekkel a szavakkal szólította meg a hallgatóság szakkollégista tagjait köszöntőjében Kiss Ulrich jezsuita szerzetes. A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium prorektora a szakkollégiumokat a roma–gádzsó párbeszéd helyszíneinek nevezte. Hangsúlyozta emellett a szeretet és a szociális elkötelezettség fontosságát, buzdítva a fiatalokat arra, hogy hozzák létre a szeretet iskoláját ott, ahova viszi majd őket az élet.

Ne legyenek áldozatok!

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Farkas Flórián a cigány értelmiségnek a cigányság felzárkóztatásában játszott szerepét hangsúlyozta. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy vannak tanult cigányok, akik nem vállalják származásukat. Arra kérte a fiatalokat, hogy ne felejtsék el, honnan jöttek, mert ha ez megtörténik, szem elől téveszthetik azt is, hogy hova tartanak.

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár néhány megdöbbentő statisztikai adatra hívta fel a figyelmet: míg száz magyar fiatalból húsz szerez diplomát, addig ugyanennyi cigány fiatalnak csak a fél százaléka; míg a magyarság körében 12%-os a munkanélküliség, addig a romák körében ugyanennek aránya 85%; a magyarok várható élettartama hat évvel alacsonyabb az európai átlagnál, ehhez képest a cigányok tizenhat évvel korábban halnak. A politikus arra kérte a cigány szakkollégistákat: „Ennek ellenére mégse hagyjanak magukból áldozatot csinálni!” Balog Zoltán úgy véli: a magyar társadalomban mindenki áldozat akar lenni. „Hát ki fog itt dolgozni, ki fog itt tenni a másikért?” – tette fel a kérdést az államtitkár, aki arra buzdította a fiatalokat: legyenek tisztában a jogaikkal, ragaszkodjanak azokhoz, de legyenek tudatában annak is, hogy rajtuk múlik, végső soron mi lesz belőlük. „Az öntudat és a felelősség sokkal fontosabb, mint az, hogy úgy gondolja valaki, hogy ő áldozat, és ezért jár neki valami” – tette hozzá a politikus.

A háromnapos találkozás során bemutatkoztak egymásnak a szakkollégiumi hálózat tagintézményei, de a résztvevők megismerkedhettek Esztergom nevezetességeivel is. A konferenciázók az egyik este a Cigányok című film megtekintése után Sára Sándor filmrendezővel beszélgethettek, a másik este roma származású zenészek koncertjeit hallgatták meg. Előadás hangzott el az európai és a magyar romastratégiáról, valamint a cigányság történetéről is. A roma szakkollégiumoknak a magyar szakkollégiumi rendszerben betöltött helyéről és szerepéről Kodácsy Tamás református egyetemi lelkész vezetésével kerekasztal-beszélgetés formájában cserélt eszmét Bodnárné Kiss Katalin, a Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Karának dékánhelyettese, Dux László felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár, Kiss Ulrich, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium prorektora, Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Rektori Konferencia Tehetséggondozási Állandó Bizottságának tagja, Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, valamint Sárvári Attila, a Nyíregyházi Főiskola oktatási dékánhelyettese.

Kiss Sándor

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat diákjainak a konferencián való kerekasztal beszélgetéséről itt olvashat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.