Lelkészi állás

2014. június 11., szerda

A Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája, Általános Iskolája és Óvodája pályázatot hirdet.

A Baranyai Református Egyházmegye fenntartásában lévő Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája, Általános Iskolája és Óvodája pályázatot hirdet a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló 2013. évi I. törvény alapján intézményi lelkészi állás betöltésére. A lelkipásztor a Református Egyház törvényeiben meghatározott kötelezettségeinek teljesítéséért havonta a közalkalmazotti illetménytáblázatnak megfelelő javadalomban részesül. Lakhatását az Intézmény biztosítja.

A pályázathoz benyújtandó lelkészi oklevél, törzskönyvi lap másolata, az illetékes esperesi hivatal által kiállított szolgálati bizonyítvány (a Dunamelléki Egyházkerületen kívülről érkező az illetékes kerület püspökével záradékoltatva), a pályázó önéletrajza, a törvényben előírt nyilatkozatai és egy motivációs levél.

Az Intézmény fontosnak tartja, hogy a lelkész meg tudja szólítani az Intézmény minden korosztályát, az Intézmény közösségeit, pedagógusokat, diákokat, szülőket. A hagyományos alapvető értékek megtartása mellett legyen nyitott, kreatív, kezdeményező. Legyen alkalmas az Intézményen belüli és azon kívüli, illetve külföldi kapcsolatok építésére és ápolására. Elvárás, hogy a lelkész az Intézmény hitéleti programjait megszervezze és koordinálja, tekintse az Intézményt missziós területnek.

A pályázatokat 2014. július 15-ig várjuk a Pécsi Református Kollégium Titkárságára. Cím: 7627 Pécs, Engel János u. 15. Tel: 06-72-210-800. E-mail: titkarsag@refipecs.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.