ÉlesztŐ 2014: Egy ünnep volt!

2014. augusztus 05., kedd

Éppen egy éve annak, hogy a kárpát-medencei méretű Csillagponton jelentették be a szervezők az idei ÉlesztŐ alkalom helyszínét és időpontját: Kopárhegy (Krokava) 2014. július 23-27. Isten jóságának és a közel hatvan lelkes önkéntesnek köszönhetően meg is valósulhatott a terv, amelyen kétszáz-húszan vettek részt.

A vártnál azonban nagyobb áldásban részesülhettek a résztvevők is, hiszen beteljesedett az, amit a programfüzetben Fazekas László püspök írásában olvasható: „A fiatalság az Istentől ajándékba kapott állapot, amely kevés ideig tart, de nagyon meghatározó mindenki életében. ... Kedves Fiatalok! Mindezt szem előtt tartva kívánom, hogy az idei ÉlesztŐ is legyen kovásza a Ti életetekben annak a buzgó­ságnak, amely hitünk alapján Isten kegyelméből és szereteté­ből táplálkozik. Kívánok jó beszélgetéseket, vidám hangulatot, hitépítő előadásokat, áldott együttlétet mindenkinek!"

Süll Tamás, a tábor főkoordinátora az 5Mózes 16,13-15 igeversekkel indította a tábort, melyek alapján ünnepre hívta a táborlakókat, amint egykor Isten parancsba adta a népnek, hogy „A sátorok ünnepét hét napig tartsd ... És örvendezz a te ünnepeden ... Hét napig ünnepelj az Úrnak, a te Istenednek azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, mert megáld téged az Úr, a te Istened minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában; azért örvendezz igen!" Bár minden táborozás csak ideiglenes, de Jézus Krisztus azért jött ideiglenesen a földre, hogy egy örök ünnepre hívjon meg minket! Ennek az ünnepnek az előízét kóstolhattuk meg Kopárhegyen!

A tábor fő témáját, amely a „Hűség" volt, Dr. Tomka János, a budapesti pesthidegkúti református gyülekezet tagja, a KPMG Akadémia ügyvezető igazgatója fejtette ki a délelőtti főelőadásokban „Péter útja a hősködéstől a hősiességig" címmel. A három előadás címe a következő volt: 1. Az elbukott hűség – Ígérgetés és megtagadás, 2. Hűség a kevésen – Közeledés és őszinteség, 3. Légy hű mindhalálig – Tisztelet és bátorság. Az előadásokat követően a hallottakat kiscsoportokban beszélhették meg a résztvevők, melyeket főleg a közép és keleti egyházmegyék lelkipásztorai, valamint fiatal önkéntesek vezették. (Itt szomorúan hadd jegyezzem meg, hogy a nyugati egyházmegyékből sajnos csupán két lelkipásztor volt jelen a táborban!)

Az esti evangelizációkon a „Találkozások Jézussal" címmel Fejér Zoltán lelkipásztor, a Sárospataki Református Kollégium vallástanára és Gyimóthy Zsolt, a Gyáli Református Egyházközség lelkipásztora szolgáltak. A zenei dicsőítést egy-egy estén egyrészt a tábori zenekar biztosította Rácz Abigél vezetésével, valamint a pálfalai dicsőítő roma zenekar, illetve a gömöri lelkészekből verbuválódott együttes.

Minden nap hajnali hat órakor zarándoklatra indulhattak el a fiatalok a táborral szemközti domboldalra elhelyezett kereszthez, hogy onnan csodálják meg Isten csodálatos teremtését. A később ébredők pedig hat különböző reggeli áhítaton – köztük pl. sportos, kreatív... – csendesedhettek el. A korábbi táborozásokról ismert imasátor is 24 órán keresztül lehetőséget adott lelki feltöltődésre.

Napközben és este a fiatalok által berendezett ún. BeülŐ teázó-kávézóban elegyedhettek bele a spontán beszélgetésekbe, - melynek műszaki részét a magyarországi MEKDSZ szervezet segítette felszerelésével, - illetve „olvashattak" bele egy-egy élő könyvbe. A délutáni szabadidőben sportolás, túra és egy kis shoppingolás is kínálkozott a tábori emléktárgyak közül. A fakultatív szemináriumokon a világvallásokról, az etikai rendszerekről és gyakorlatokról, istenképekről és hitéletről (Szalai András apológéta vezetésével), a keresztyénség alapjairól, gyermek és szülőnevelésről, szerelemről és házasságról elmélkedhettek, illetve Bibliát tanulmányozhattak a résztvevők, valamint meghallgathatták Zsapka Attila zenész előadását és Szabó Ottó képzőművész műveit is megcsodálhatták.

Az egyik délutáni fórumbeszélgetésen Molnár Árpád zsinati tanácsos, a Firesz korábbi elnöke faggatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elöljáróit a hűségről: Erdélyi Gézát, a SZRKE nyugalmazott püspökét, Géresi Róbert püspökhelyettest és Kiss Miklóst, a Firesz jelenlegi elnökét. A komáromi és a budapesti teológiák életét pedig egy-egy teológus növendék mutatta be, hogy a fiatalok betekintést kapjanak abban, hogy milyen is teológusnak lenni. Az éjszakai órákban pedig három nagy útról is lehetett hallani élménybeszámolót: Afrikáról, pontosabban Kongóról Szabó Eszter, Logos hajón megtett világ körüli útról Szabó Viktortól és a hegyekben tett kalandozásairól Szontágh Szabolcs tartott érdekfeszítő előadást.

A tábor ideje alatt volt kézművesség és Ringató foglalkozás is, valamint gyermekprogram a délelőtt folyamán. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumából Rácz Tibor koordinátor pedig a Roma Kollégiumot ismertette. De volt interkulturálódás is, Tóth Zsuzsannával, a Cigánymisszió vezetőjével.

A záró úrvacsorai istentiszteleti alkalmon Kiss Miklós Firesz-elnök hirdette az igét 2Kor 7,10 alapján: „Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez." A táborban, a hegyen eltöltött idő olyan volt, mint ha már Isten hegyének a csúcsán lettünk volna, pedig mielőtt felérünk – mint a hegymászók is teszik – még vissza-vissza kell forduljunk és lejjebb kell menjünk, hogy újra feljebb tudjunk haladni. A tábori örvendező hangulata mellett megszomorodhatunk azokra nézve, akik még nem ismerik Isten kegyelmét – miattuk is vissza kell fordulnunk, hogy örvendezésünk igazi és teljes legyen! – hangzott el többek között az igehirdetésben.

Az idei ÉlesztŐ-nek 218 állandó részvevője és 20 vendég-közreműködője volt. A kivitelezéséhez anyagi támogatással több magánszemély és néhány szervezet is hozzájárult: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának egyházépítői kerete, a Bethlen Gábor Alap, a németországi Rheinlandi Evangélikus Egyház. A szervezés 8 külön projektegységben és több alegységben zajlott – számolt be az eseményről, Süll Tamás, ifjúsági lelkipásztor, az ÉlesztŐ főkoordinátora

Az ÉlesztŐ-ről további bővebb információk, élménybeszámolók, fényképek, előadás-vázlatok és kisfilmek a www.firesz.sk vagy a www.eleszto.sk oldalon találhatóak.

Forrás: reformata.sk, képek: Asszonyi Eszter

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.