Lezárult a Károlyi Gáspár Program

2015. november 07., szombat

November 7-én a gönci református templomban ünnepi istentiszteleten adtak hálát Károlyi Gáspár és társai 425 évvel ezelőtti bibliafordító munkájáért. Az esemény egyben a tavaly április óta tartó Károlyi Gáspár Program lezárása volt, melynek keretében megújultak a ma is gyülekezeti használatban lévő történelmi helyszínek.

A szombat délelőtti ünnepi istentiszteleten Szabó István püspök hirdetett igét. Egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke a Timóteushoz írt első levél 3. fejezetének 16. verse alapján az üdvösség titkának két dimenziójára hívta fel a figyelmet: az egyiket mi nem érzékeljük – tudniillik, hogy Jézus Krisztus igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, felvitetett dicsőségben –, ugyanakkor a másikat igen – azt, hogy megjelent testben, hirdették a népek között, hittek benne a világon. Az igehirdető az utóbbihoz sorolta az írott Igét, s így minden bibliafordítást is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az istentisztelet utáni ünnepségen arról beszélt, hogy a kultúra a nemzet ereje és jövőjének záloga, a magyar kultúráról viszont nem beszélhetünk Károlyi Gáspár bibliafordítása nélkül, mely évszázadok óta meghatározza nyelvünket s „mindennapi kenyere" a magyar családoknak. Álljunk ki újra és újra azért, ami a jövőnk záloga! – mondta a miniszter.

Károlyi Gáspár egykori gönci református lelkész és társai az 1580-as évek második felében magyarra fordították, majd 1589-90-ben Vizsolyban több száz példányban kinyomtatták a teljes Bibliát. Az elmúlt másfél évben a Károlyi Gáspár Program keretében – 450 millió forintos állami támogatásból – régészetileg feltárták és felújították a rossz állapotban lévő gönci római katolikus templomot (Károlyi egykori prédikálóhelyét és feltételezett sírhelyét); Vizsolyban felújították a szintén műemlék vizsolyi református templomot és helyreállították annak freskóit, valamint nyomdatörténeti kiállítást hoztak létre; a gönci református templomot pedig alkalmassá tették konferenciák szervezésére is, emellett bővítették az ottani bibliatörténeti kiállítást – derült ki Csomós József tiszáninneni püspök beszámolójából.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.