Magyar Örökség Díj az erdélyi protestáns lelkészképzésnek

2010. szeptember 16., csütörtök

altAz erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés Magyar Örökség Díjban részesül 2010. szeptember 18-án.

A díjat Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében adják át délután 5 órától. Laudátor: dr. Kozma Zsolt teológiai tanár. A díjat átadja dr. Hámori József, a bírálóbizottság elnöke.

A kitüntető elismerésben részesülnek még: Kiss András történelmi forrásfeltárása és értelmezése, Kilyén Ilka művésznő kulturális missziója, Korniss Péter fotográfus alkotóművészete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Barabás Miklós Céh erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálata.

A Magyar Örökség Díjat a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A bizottság elnöke 2000-ig Mádl Ferenc, 2000-től pedig Hámori József lett. A Magyar Örökség Díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

forrás: Erdély Online

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →