Magyarországra látogat a Református Egyházak Világközösségének elnöke

2011. március 03., csütörtök

Március 5-7. között a Magyarországi Református Egyház vendége lesz Dr. Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke. A dél-afrikai lelkipásztort 2010 júniusában az Amerikai Egyesült Államokbeli Grand Rapidsben választották meg a több mint 80 millió reformátust egyesítő világszervezet vezetőjének.

Magyarországi tartózkodása során Debrecenben találkozik Bölcskei Gusztáv, Csűry István és Zán Fábián Sándor püspökökkel, akikkel a Magyar Református Egyháznak a világközösségén belüli küldetéséről tárgyal, majd vasárnap a Nagytemplomban istentiszteleten vesz részt.

Az apartheid utolsó éveiben gyülekezeti lelkipásztorként szolgáló egyházvezető hétfőn, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen „A múlttal való szembenézés és a közösség építése – Megbékélési folyamatok Dél-Afrikában” címmel tart előadást.

Debrecen után Budapestre utazik, ahol a MRE Zsinati Hivatalában tett látogatása után Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség közép- és kelet-európai régió alelnöke, Szebik Imre, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára látja vendégül a MEÖT székházában.

Látogatásának utolsó állomásaként hétfő este Balog Zoltán református lelkésszel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárával vacsorázik.

Az 1965-ben született Dr. Jerry Pillay a dél-afrikai Durban városából származik. Teológiai tanulmányait a University of Durban-Westville egyetemen folytatta, doktori disszertációját a Fokvárosi Egyetemen írta missziológiából, címe: Egyház és fejlődés az új Dél-Afrikában - A fejlődő egyház teológiája. Tanulmányai után, 1987-től kezdődően több dél-afrikai gyülekezetben szolgált lelkipásztorként. Ezekben az években az ország történelme meghatározó időszakát élte: az apartheid rendszer összeomlóban volt, törvények százait helyezték hatályon kívül, és mindehhez az ország református egyházai, gyülekezetei döntő módon járultak hozzá. Fokvárosi gyülekezeti szolgálata idején az Amerikai Egyesült Államokba látogatott vendég igehirdetőként. 1998-tól a Johannesburghoz közeli Benoni gyülekezetének lelkipásztora, 2004-től a Református Egyházak Világszövetsége dél-afrikai régiójának moderátora, 2008-tól pedig a Uniting Presbyterian Church főtitkára. 2010 júniusában Grand Rapidsben, az újonnan alakult és mintegy 227 református egyházat, illetve több mint 80 millió reformátust egyesítő Református Egyházak Világközösségének elnökévé választották. Nős, két lánya és egy fia van.

Református.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió