Egy kis odafigyelés jó szolgálatot tehet

2019. június 08., szombat

Formabontó kiállítással és közösségi médiakampánnyal folytatódik a Még jobb adni elnevezésű, a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közös, a tudatos adományozást fókuszba állító országos szemléletformáló tevékenysége.

Egy interaktív tárlattal irányítja rá a figyelmet a tudatos adományozásra a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyarországi Református Egyház: a kiállítási darabok között jó és rossz gyakorlatokra egyaránt találunk példát, sőt a szervezők olyan lehetséges szolgáltatásokra, tárgyi adományokra – tisztálkodószerek, ágynemű, törölköző, fejlesztő játékok, tanszerek, jogi segítségnyújtás, festés vagy utazási bérlet – is felhívják a figyelmet, melyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy hasznosak lehetnek. A tárlatot június 5-én, a budapesti Postamúzeumban nyitották meg, ahol egymás mellett láthatunk például két egyforma plüss állatot, amelyből az egyik sérült és koszos, a másik viszont tiszta és hibátlan. „Fontos ugyanis, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az adományaink közvetlenül a rászorulókhoz jutnak el, nincs köztes állomás, ahol kijavítják, kimossák, kipucolják a tárgyakat. Ezekről az adományozóknak kell gondoskodniuk, mielőtt csomagba, dobozba kerülnek felajánlásaik” – mondják az MRSZ munkatársai. 

A kiállítással párhuzamosan egy figyelemfelhívó közösségi-médiakampány is zajlik a Szeretetszolgálat Facebook oldalán. Itt többek között hasznos tippeket kaphatunk arra, hogyan is érdemes használt ruhát, cipőt felajánlani, és arról is több információt tudhatunk meg, hogy miért is jelenthet hathatós segítséget, ha valaki szaktudásával segít. A kampányhoz egy kisfilm is készült:

A szervezők bíznak benne, hogy a kampány hatására tovább fejlődhet a hazai adományozási kultúra és ezáltal még több rászorulóhoz juthat el valós segítség. „Talán a legfontosabb alapszabály, hogy mindig olyan dolgot adományozzunk, amit mi magunk is szívesen fogadnánk” – mondta Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. „A tárlat remek alkalom arra, hogy a lehető legszemléletesebb módon mutassuk be az emberek számára, egy kis plusz odafigyeléssel egy megunt játék, hangszer vagy ruhanemű egy rászoruló családnál még jó szolgálatot tehet” – tette hozzá.

A kiállítás apropója egy most induló, zárt informatikai rendszer volt, melyet a református egyházközségek használhatnak majd. Az oldal összegyűjti a felajánlásokat és azokat, akiknek segítségre van szüksége. A weboldal alkalmas lesz a támogatások nyomon követésére, így a támogató biztos lehet benne, hogy a felajánlott szolgáltatás vagy tárgy oda kerül, ahová szánta. A cél egy dinamikusan működő felület megalkotása volt, ahol segítők és segítségre szorulók megtalálják egymást. A Még Jobb Adni kampány első üteme 2018 decemberében volt, akkor a tartós élelmiszer adományozásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat állította fókuszba az MRSZ. Az akció rendkívül sikeresen volt, az adományozás mértéke 15 százalékkal növekedett, valamint a beérkezett adományok minősége is lényegesen javult.

Priksz Gábor projektvezető, a kiállításon tárlatvezetést vállaló Novák Péter színművész, Juhász Márton ügyvezető igazgató, Illés Dávid budapest-déli esperes és Lutár Balázs szociális fejlesztési és adománykoordinációs vezető

Az adományozási kultúra fejlesztése mellett fontos célkitűzése a programnak a lakosság rezilienciájának, megújulási képességének növelése, melyet célzott támogatással és életvezetési tanácsadással kíván elérni projekt. A kísérleti program négy helyszínen, Kisszekeresen, Jándon, Szatmárcsekén és Dencsházán zajlik. Az adományozási programot az ezeken a településeken összegyűjtött tapasztalatok alapján terjesztik ki országos szintre. A projekt az Európai Unió 50 millió forintos támogatásával valósul meg, az EFOP-1.3.7-17 programszámot viselő, „A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével” címmel, a Széchenyi 2020 program keretében.

További információ a projektről: www.megjobbadni.hu 

Forrás: jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.