„Még többen lennénk, ha dolgozni kellene”

2013. augusztus 09., péntek

A júniusi árvízi védekezésben négyszázhatvanhét önkéntes segített a Magyar Református Szeretetszolgálaton (MRSZ) keresztül. Sokan nem csak néhány órára, hanem több napra kapcsolódtak be a védelmi munkálatokba. A lelkes segítők munkáját augusztus 8-án oklevéllel és ünnepséggel köszönte meg a Szeretetszolgálat.

„Biztos vagyok benne, hogy ha munkára hívtuk volna az önkénteseket, még a negyven fok ellenére is többen lennénk" – kezdte köszöntőjét az zsinati székházban Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke. A védelmi munkálatokban szintén résztvevő elnök beszédében azt is kiemelte: öröm volt a lelkes önkéntesekkel együtt munkálkodni és visszajelzésként azt kapni több település lakóitól és a védekezést irányítóktól, hogy „ezek a zöld pólós reformátusok jöhetnek máskor is, mert jól és vidáman dolgoznak".

Osgyán Dániel vészhelyzet-kezelési és nemzetközi fejlesztési igazgató összefoglalta a Szeretetszolgálat árvízi segítségnyújtását és megköszönte a Zsinat elnökségének, hogy az első pillanattól felajánlották a református intézmények segítségét. Így tudtak ideiglenes szállásokat kialakítani, a református oktatási intézmények buszai szállították az önkénteseket és számtalan gyülekezet az anyagi támogatás mellett adományokkal és önkéntesekkel is segítette a szolgálatot. A Református Szeretetszolgálat nagyon fontosnak tartja az egyház gyors reagálását, a gyülekezetek és az intézmények segítőkész hozzáállását, a határon túli egyháztestek támogatását és az önkéntesek lelkes, fáradhatatlan munkáját.

A kitelepítettek között nagy hasznát vette a katasztrófavédelem a Szeretetszolgálat krízisintervenciós katasztrófa-lelkigondozói csapatának is. Dr. Habermayer Tamás tűzoltóőrnagy, az Országos Polgári Védelem parancsnokhelyettese már ötödik alkalommal vett részt árvízi munkálatokban. A katasztrófavédelmi szakember megköszönte a Szeretetszolgálat hathatós segítségnyújtását, folyamatos jelenlétét és Pál Sándorral közösen minden jelenlévőnek egy oklevelet adott át. Az ünnepség kötetlen beszélgetéssel és a további segítési lehetőségek megtárgyalásával folytatódott.

Gilicze Réka

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →