Megáltalkodott ragaszkodás - Balog Zoltán szerint komikus, hogy a kormány nem akarja tudni mi fontos állampolgárainak

2009. november 30., hétfő

Megáltalkodott ragaszkodásnak nevezte az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, hogy el akarják törölni a vallási hovatartozásról szóló kérdést a 2011-es népszámláláson. Balog Zoltán a bizottság hétfői ülése után sajtótájékoztatóján azt mondta: komikus, amikor egy kormány, egy ország, egy Országgyűlés nem akarja tudni, hogy mi a fontos az állampolgáraiknak, és éppen ezért el akarja törölni a vallási kérdést. Balog Zoltán elismételte, amit korábban már elmondott honlapunknak, hogy a parlament múlt hétfőn szavazott volna a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött népszámlálási törvényről, ám a házbizottság ülésén kiderült: a kormány azt kéri, ne döntsön az Országgyűlés ezen a napon a javaslatról. Az Országgyűlés idén október 5-én fogadta el a népszámlálást elrendelő törvényt a kormánypárti és szabad demokrata képviselők 192 igen, egy nem szavazatával, 155 ellenzéki képviselő tartózkodása mellett. Sólyom László köztársasági elnök október 21-én visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra a törvényt, mert nem értett egyet azzal, hogy nem gyűjtenének a termékenységre, az egészségi állapotra és fogyatékosságra, valamint a vallásra vonatkozó adatot, holott a korábbi, 2001-ben tartott népszavazáson valamennyi kérdéskör szerepelt.

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →