Megbékélés – Egészség – Reménység

2014. március 13., csütörtök

Országos cigánymissziós találkozót és imanapot szervez a Magyarországi Református Egyház (MRE) 2014. április 12-én a Budapest-Káposztásmegyeri Református Egyházközség templomában.

2014 tavaszán a Magyarországi Reformtus Egyház gyülekezeti találkozókkal és imádságra hívásával csatlakozik a roma kultúra világnapjához. A szervezők határon innen és túlról is hívják a gyülekezeteket a Találkozóra, s buzdítanak mindenkit, hogy ki-ki a saját közösségében is tartson imaalkalmat a cigányokért.

Egyházunk Zsinata az elmúlt évben elfogadta az országos cigánymissziós stratégiát és az ennek megvalósítását segítő cselekvési terveket. Az MRE számára fontos a cigányok közötti szolgálat, valamint annak felismerése, hogy jövőnk alakulása elképzelhetetlen a cigány és nem cigány emberek megbékélése, együttműködése nélkül.

A református cigánymisszió 2010 óta szervez a nemzetközi romanaphoz kapcsolódó programokat, eseményeket. Szeretnék, ha gyülekezeteink idén is együtt állnának Isten elé cigány felebarátaikért könyörögve azért, hogy az evangélium örömhíre, Isten Krisztusban megjelent kegyelme és szeretete, mely az új élet reménysége, számukra is életet megváltoztató valósággá legyen. Imádságra hívnak ugyanakkor a gyülekezetekért is, hogy erősödjenek missziói elhívásunk felismerésében és nyitott, befogadó közösséggé válhassanak minden sebzett, elveszett, utat kereső ember számára.

A találkozó célja, hogy a bizonyságtételek, tapasztalások, imádságok által formálódjanak a résztvevők és lássák, érezzék Isten szeretetét, jelenlétét és hogy az Ő áldásával szerte az országban, sőt határontúl is több református kezdeményezés működik a cigány testvérekkel közösen. „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. (1Tim 2,4)"

Megbékélés – Egészség – Reménység Országos Református Cigánymissziós Találkozó


Helyszín: káposztásmegyeri református templom
Cím: 1048 Budapest, Bőröndös u. 17.
Időpont: 2014. április 12. szombat 9:00 – 16:00 óra között
Imanapi liturgia: 11:30 – 12:30

>>Progam

 

A szervezők hívnak minden gyülekezetet a 2014. április 12-én a meghirdetett találkozóra. A részvételi szándékot lehetőleg március 30-ig jelezzék a sipos.zoltan@reformatus.hu e-mail címre. Továbbá buzdítják a református gyülekezeteket, hogy közösségeikben ebben az időben tartsanak imaalkalmakat a cigányokért. Imanapi liturgiával és egyéb kérdésekkel kapcsolatban keressék Sipos Zoltán országos cigánymissziós referenst (sipos.zoltan@reformatus.hu).

Missziói Iroda – reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.