Megérkeztek az első felajánlások - Victor János özvegyének és gyermekeinek szeretnének segíteni

2009. szeptember 07., hétfő

A Jerikó Református Fúvósegyüttes kezdeményezésére kezdetek el gyűjtést szervezni, hogy segítsék a lelkipásztor feleségét és gyermekeit.

Megérkeztek az első felajánlások. Zele Ferenc miskolci festőművész négy tájképét ajánlotta fel, hogy az jótékonysági licit összegéből Victor János özvegyét és gyermekeit segítsék.

A 44 éves hatgyermekes családapa augusztus 13-án otthonában váratlanul elhunyt.

A Jerikó Református Fúvósegyüttes kezdeményezésére kezdtek el gyűjtést szervezni, hogy segítsék a lelkipásztor feleségét és gyermekeit. Elsősorban azoknak a gyülekezetek és intézményeknek a jelentkezését várták és várják, akik helyet adnának jótékonysági alkalmaknak, koncerteknek és istentiszteleteknek. Sukorón, a református templomban október 10-én szombaton lesz koncert, Szegeden pedig a honvéd téri templomban,11-én vasárnap. Zele Ferenc képeire ezeken az alkalmakon lehet majd licitálni, de aki szeretné, meg is vásárolhatja a festményeket, ezzel is támogatva a családot. A kezdeményezők még a továbbiakban is várják a felajánlásokat, és azokat a gyülekezeteket, aki a koncerteknek helyet biztosítanának. Elérhetőség: jerikofuvos@freemail.hu címen vagy a 30/ 3593379 –es telefonszámon.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió