Megnyitják a Miskolc-Felsővárosi református templomot

2010. december 09., csütörtök

altA több mint tíz éve tartó építkezést többek között az is hátráltatta, hogy többször is megkárosították a templomot, számos lopás történt az épületben.

A több mint tíz éve tartó építkezést többek között az is hátráltatta, hogy többször is megkárosították a templomot, számos lopás történt az épületben.

altAz egyik ilyen eset után a már majdnem kész orgona sípjait is újra kellett építeni. A templom terveit egyébként Rostás László vezetésével az Arc Építész Iroda készítette. Az épület már elkészült, de kisebb belső munkálatok még hátravannak és az orgona is csak várhatóan januárban szólal majd meg a nagyközönség előtt. A templomot december 16-án nyitják meg, délután négy órától, mely alkalomból egy karácsonyi hangverseny is várja majd az érdeklődőket, ahol a S.P.I.C. Művészeti Líceum diákjai is fellépnek.

Forrás: tirek.hu/Európa Rádió

 

Megnyitják a Miskolc-Felsővárosi református templomot
2010-12-08 13:22:54 / Adminisztrátor

A több mint tíz éve tartó építkezést többek között az is hátráltatta, hogy többször is megkárosították a templomot, számos lopás történt az épületben.

Az egyik ilyen eset után a már majdnem kész orgona sípjait is újra kellett építeni. A templom terveit egyébként Rostás László vezetésével az Arc Építész Iroda készítette. Az épület már elkészült, de kisebb belső munkálatok még hátravannak és az orgona is csak várhatóan januárban szólal majd meg a nagyközönség előtt. A templomot december 16-án nyitják meg, délután négy órától, mely alkalomból egy karácsonyi hangverseny is várja majd az érdeklődőket, ahol a S.P.I.C. Művészeti Líceum diákjai is fellépnek.

(Forrás: Európa Rádió)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió