Megújult az áji református templom tornya

2011. október 12., szerda

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretének és a helyi önkormányzat hathatós támogatásával újulhatott meg az áji református templom tornya. A munkálatok során egy 1935-ből származó dokumentum is előkerült.

Az áji gyülekezet  a templomán utoljára 1995-ben végeztetett el nagyszabású felújítási munkálatokat. Ekkor kapott új szint a külső homlokzat és a torony is. Az utóbbi években azonban a templom tornyán lévő festék kezdett fokozatosan leválni. A presbitérium ezért úgy határozott, hogy sürgősen meg kell oldani ezt a problémát. Mivel a gyülekezetnek csak csekély bevétele származik az adományokból, ezért pályázatot nyújtottak be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretéhez, de anyagi támogatás céljából megszólították a helyi önkormányzatot is.

A munkálatok elvégzésére egy két tagú hegymászó csapatot kértek fel. A tornyot Karol Tindira vezetésével letisztították, majd az alapozó festés után a pléhre hosszú élettartalmú festék került. A szakemberek öt nap alatt végezték el a szükséges munkákat. De nem csak a templom tornya, hanem az utcára néző homlokzati rész is megújult. A felújításból a gyülekezet tagjai is kivették a részüket. A férfiak a munkálatok folyamatánál segédkeztek, az asszonyok sütöttek-főztek, majd a munkák befejezése után kitakarították a templomot.

A toronynál végzett munkák során a hegymászók egy emlékiratot találtak 1935-ből. A csillagot tartó rúdnak a pléhgömbjében egy üvegben helyeztették el az akkori felújítás alkalmával. Az akkori lelkipásztor és a presbitérium aláírásával előkerült dokumentumon csak a templom építésének és az 1935-ös felújításnak az időpontja szerepelt.

A templom tornya és a homlokzati része  2 900 eurós költséggel újult meg. A kiadások fedezésére a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretéből az egyházközség 2 500 eurós támogatást kapott, de a község is hozzájárult a költségekhez tájékoztatta a Reformata honlapot  Dukon András lelkipásztor, akit október 1-től a Pozbai  Református Egyházközségbe helyezett át a Zsinati Tanács.

Az áji református templom 1895-ben épült. Nagyobb méretű felújításra 1935-ben került sor, majd hatvan évvel később, 1995-ben. A gyülekezet hatvan tagot számlál. Dukon András 2005 november 1-től 2011 október 1-ig szolgált az áji gyülekezetben.

Reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.