Mikropontos védelem az egyházi kegytárgyakon

2010. február 18., csütörtök

altDNS jellegű védelmi technológia alkalmazását kezdte meg a Nyírségi Református Egyházmegye 38 egyházközsége a templomi lopások megelőzése érdekében. A DataDotDNA jelölési technológia lényege, hogy a lopás által veszélyeztetett egyházi kegy- és értéktárgyakat mikroszkopikus méretű, egyedi azonosítókkal látják el, amit egy központi adatbank tart nyilván. A láthatatlan, rendkívül nehezen eltávolítható jelölés nem károsítja az értéktárgyak felületét, az azonosító kódot speciális eszközzel lehet csak leolvasni.


Az alkalmazott technológia egyrészt a felderítésben nyújt nagy segítséget, hiszen így szinte bármilyen tárgy egyedileg azonosítatóvá válik, másrészt a felhasználók szándéka szerint bűnmegelőzési szerepe is lesz: az így jelölt tárgyakat nem érdemes eltulajdonítani.

A termék magyarországi kizárólagos jogú forgalmazója az Artep Kft. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2008. óta együttműködést folytat a céggel, ilyen technológiát már a kerékpárlopások ellen is alkalmaznak.

Az egyházi kegytárgyak új típusú védelméről a ramocsaházi református templomban dr. Gaál Sándor esperes, Kovács Miklós, az Artep Kft. tulajdonosa, és Szabó Zoltán r. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője beszélt február 18-án.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió