Moltmann az igazságosság melletti összefogásra szólít fel

2017. július 02., vasárnap

„Közös vízió nélkül az új tudományos, technológiai felismerések és lehetőségek óhatatlanul az emberiség lerombolásának és kiirtásának eszközeivé lesznek” – mondta Jürgen Moltmann a REV nagygyűlésén tartott előadásában.

„Az élet teljessége, a mindenkit megillető bővelkedő élet jövőbeli látomása sokkal távolabbra tekint annál, mint amit itt, a földön elérhetünk – hatótávolsága maga az örök élet”, – értékelte Moltmann a REV meggyőződésének egyik sarokkövét majd 50 évvel az után, hogy először szólt a reformátusság világközösségének tagjaihoz a REV elődszervezetének, a Református Egyházak Világszövetségének 1970-es kenyai nagygyűlésén.

A neves református teológus a nagygyűlés mottójára utalva erős szavakkal juttatta kifejezésre szilárd meggyőződését arról, hogy az „élő Isten” az, aki életet hoz a „halál isteneivel” szemben és örvendezést teremt az ateizmussal szemben, az élet teljességének keresztyén látomását ajánlja a világ jövője számára.

„Akik bizalmukat az élő Istenbe vetik, a világra tekintve nem csak az aktuális valóságot látják” - folytatta Moltmann. - Ezt a realisták teszik, akik érdekes módon mindig késve érkeznek. Aki bízik az eljövendőben, az a világot a benne rejlő lehetőségek felől szemléli”. A német teológus „halál isteneinek” példájaként említette a rasszizmust, háborút, nacionalizmust, a jólétet ígérő, de szegénységet teremtő kapitalizmust, a terrorizmust, és a „halál vallása” által motivált öngyilkos merénylőket, tömeggyilkosokat.

Moltmann kijózanító figyelmeztetése szerint az igazságosságot sürgető felhívás mindig túl későn hangzik el; akkor, amikor az erőszak, a hamis cselekedetek a kiszolgáltatott emberek életét már kritikus helyzetbe sodorták – de ha késik is, el kell hangoznia. „Ezért minden lehetőséget megragadunk az élet és igazságosság keresésére és érvényesítésére, el fogjuk kerülni a halál és megsemmisítés felismerhető tévútjait” – fogalmazott, elutasítva a társadalmi egyenlőtlenséget, égbekiáltó igazságtalanságot és tömegek elszegényedését. „A demokrácia nemcsak az állampolgárok szabadságát, hanem egyenlőségüket is megköveteli. A társadalmi egyenlőség pedig összeegyeztethetetlen a növekvő egyenlőtlenségekkel.” 

Moltmann méltatta a 2004-es ghánai nagygyűlésen elfogadott Accrai Hitvallást, amely a hitből fakadó ellenállásra szólította fel a keresztyéneket a gazdasági igazságtalansággal és ökológiai rombolással szemben, ezzel „a kapitalizmus Istenével az élő Istent állítja szembe”. 

Moltmann ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy bár a megigazulás kérdése a reformáció teológiájának központi tanítása, az igazságtalanság áldozatainak igazsága és megigazítása kapcsán adós maradt. „Bűneink bocsánatáért imádkozunk ugyan, de hol vannak a bűnös cselekedeteik áldozatai? Nemcsak az elkövetők bűnbánata az elsődleges fontosságú, hanem az áldozatok fájdalma. Isten igaza nem gonoszt és jót szétválasztó igazság csupán, hanem kreatív és teremtői igazság, amelyik igazságot szül a Földön. A gonosztevők számára ez az igazságosság az igazság újraérvényesítését jelenti, és a dolgok „helyreigazítását” is magába foglalja.

A 91 éves Moltmannt elismeréssel tűntette ki Chris Ferguson, a REV főtitkára, a református teológiai gondokozáshoz való sokévtizedes hozzájárulásáért.

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch fotó: Alex Baker

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió