Napkohó fűti mostantól a Bethesdát

2011. április 01., péntek

Csütörtökön átadták azt a norvég, illetve izlandi és liechtensteini támogatással megvalósult beruházást, amelynek eredményeképpen az MRE Bethesda Gyermekkórház energiaszükségletének közel a felét tudja a jövőben megújuló erőforrásokból fedezni.

Ezáltal az intézmény nemcsak spórol, hanem a környezetterhelést is csökkenti. A 220 millió forintos projekt keretében összekötötték az egyes épületek fűtő-hűtőrendszereit, napkollektorokat, hőszivattyúkat szereltek fel, sőt, még egy űrállomásokat idéző napkohó is került a tetőre.

„Az intézmény iránti szeretet fogan meg az ilyen projektekben” – mondta a beruházásról Velkey György, a Bethesda főigazgatója csütörtökön, amikor ünnepélyes kereket között, konferenciával és számos vendég társaságában adták át az intézmény új, megújuló energiaforrásokat használó energiarendszerét. Az ország egyetlen református kórházának vezetője elmondta, a cselekvő szeretet megnyilvánulása ez: ahogyan a közös gondolatok értelmes cselekedetté formálódnak. Velkey György megjegyezte, a néhány évvel ezelőtti infokommunikációs beruházás után most már energetikai téren is referencia kórház lett a Bethesda.

Az intézményvezető köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a beruházásban: a gazdasági, a műszaki, az ápolási igazgatóknak, a takarítóknak, az orvosoknak, a projektben tervezőinek, kivitelezőinek, a hatósági szereplőknek is. Külön kiemelte a betegek iránt érzett háláját, Velkey György ugyanis elárulta:, az osztály áthelyezésével, ideiglenes megoldásokkal számos kellemetlenség érhette az ápoltakat és hozzátartozóikat, mégsem érkezett egyetlen panasz sem tőlük.

Megtakarítás és csökkenő környezetterhelés

A beruházás összesen 220 millió forintból valósulhatott meg, amelyhez tízszázalékos önrészt biztosított a kórház alapítványa. A Norvég Alap – pontosan a Norvég Finanszírozási Mechanizmus Civil Támogatási Alapja – mellett az ugyancsak Norvégia, valamint Izland és Liechtenstein által támogatott EGT Finanszírozási Mechanizmus biztosította a költségek kilencven százalékát. A projekt fő célja, hogy csökkentsék a káros anyag kibocsátást, mindezt a hagyományos energiák felhasználásának mérséklése mellett. Az alapvető feladat az volt, hogy napkollektoros és gázmotoros, hőszivattyús rendszert építsenek ki, mely a szükséges energia jelentős részét előállítja a kórház épületei számára. Ahhoz, hogy ezt az energiát mindenkor el tudják juttatni a megfelelő helyre, szükség volt az épületek összekapcsolására. A megújuló erőforrásokból kinyert energiát nemcsak a Bethesda fűtésére tudják majd használni: nyáron a hűtést szolgálja majd, sőt biztosítani tudják majd az épületek használati melegvíz-igényét is.

A beruházás fontos része az is, hogy tárolni is tudják majd a kinyert energiát, így minimálisra csökkenthető lesz a veszteség, amely abból eredne, hogy az energia nem feltétlenül abban az időszakban keletkezik, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Mindehhez hatvan négyzetméter Heat pipe rendszerű, vákuumcsöves napkollektoros rendszert építettek ki – jelenleg ez a leghatékonyabb napkollektor fajta. Beüzemeltek egy leginkább parabolaantennára emlékeztető, és szinte az űrállomásokat idéző napkohót, amely kettős hatással dolgozik: egyszerre hasznosítja az elnyelt napsugarakat (mint egy kollektor), valamint a visszavert napfényt (ahogyan egy parabolaantenna gyűjti be a tányérból visszacsapódó jeleket). Felszereltek tizenkét gázbázisú abszorpciós hőszivattyút is, amelyek a nemcsak fűtést adják, hanem a meleg vizet is szolgáltatják majd. A hőszivattyúk nagy előnye a kazánokkal szemben, hogy a külső levegő hőtartalmát is hasznosítani tudják. Az újonnan kiépített rendszerek és a meglévők összehangolására épületfelügyeleti rendszert alakítottak ki, amellyel biztonságosabb és hatékonyabb működtetést tudnak megvalósítani.

A generálkivitelező Galaxa-Team Kft. képviselőjétől, Varga Lászlótól megtudtuk, hogy a 220 millió forintos beruházás azt jelenti, hogy a jövőben a Bethesda energiafelhasználásának 45-50 százaléka származhat megújuló erőforrásokból. Azt körülbelül másfél év tapasztalataiból lehet majd megállapítani, hogy a környezetterhelés csökkentése mellett ez mekkora megtakarítást hoz majd a rezsi terén, de a projekt húszszázalékos csökkentést irányzott elő.

Oldott hangulatban

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Bölcskei Gusztáv, püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, Siri Ellen Sletner a Norvég Királyság budapesti nagykövete, Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) egészségügyi államtitkára, Csomós Miklós, Budapest oktatásért és kultúráért felelős főpolgármester-helyettese, valamint Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere is.

Köszöntőjében Bencze János, a kórház lelkipásztora felidézte, hogy a Bethesda története 145 évvel ezelőtt kezdődött, azzal a gondolattal, hogy megmutassák, mi jelent az evangélium a gyakorlatban. Felnőtt kórházként indult, egyházi hátérrel és számos változáson esett át: 1961 óta gyermekek ellátásával foglalkozik, 1953 és 1992 között pedig államosították, csak az elmúlt két évtizedben kapta vissza a református egyház. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél évszázad során számos alkalommal volt példa arra, hogy akárcsak most, nemzetközi összefogás segített a Bethesdának.

Egy hangulatoldó megjegyzéssel kezdte köszöntőjét Bölcskei Gusztáv: megemlítette a jelenlévő norvég nagykövet asszonynak, hogy a keddi, hollandok elleni Eb-selejtező futballmeccs után sokan haragudtak egy honfitársára, konkrétan a mérkőzés játékvezetőjére. Nagy hálával és szeretettel emlékezett meg arról, hogy megvalósulhatott ez a beruházás. Megjegyezte, „szent irigységgel” tekint erre a projektre: a Debreceni Református Kollégium felújításakor hasonló megoldásokban gondolkodtak, de az ottani műemlékvédelmi hatóság nem engedélyezte ezt.

Kitért a kórház egy másik sajátos vonására is: a Bethesda az ország egyetlen református kórháza, élén egy katolikus vezetővel, akit a Zsinat egyhangúlag választott meg posztjára. „Ez már-már gyanús” – tette hozzá nevetve Bölcskei Gusztáv.

Sok tízmilliárd forint Norvégiából

A Norvég Királyság budapesti nagykövete, Siri Ellen Sletner nem vette zokon a püspöknek a honfitársra vonatkozó szavait, sőt, megjegyezte, családja ott volt a szintén a hollandok elleni, pénteki mérkőzésen – és a magyaroknak szurkoltak. A diplomata feltette a szerinte érthető kérdést: miért segít Norvégia ilyen célok megvalósításában? Mint mondta, országa elhatározta, hogy aktív részese lesz az európai együttműködésnek – ez a felelősségvállalás mutatkozik meg a Norvég Alap működtetésében.

A támogatási rendszerről szólva megjegyezte, Norvégia és Magyarország fontos és szorosan együttműködő partnerekké váltak. Ezt jól jelzi, hogy a lezáruló támogatási időszakban hazánk 135 millió euró, azaz kb. 35,9 milliárd forintnyi forrást használhatott fel, ezzel a második legnagyobb kedvezményezett volt. A nagykövet jelezte, már elfogadták a következő öt év keretösszegeit és Magyarország 150 millió euróhoz (kb. 39,8 milliárd forint) juthat a különféle területeken, például a műemlékvédelem, kultúra, energetika, környezetvédelem terén megvalósuló projektekkel.

Siri Ellen Sletner örömét fejezte ki afelett, hogy a beruházással sikerült racionalizálni a Bethesda energiafelhasználását, valamint csökkenthetik a széndioxid-kibocsátást. „Ez nemcsak a kórház, hanem valamennyiünk érdeke. A projekt jövője ennek megfelelően a monitorozásról, az elért eredmények méréséről fog szólni, azért, hogy a tapasztalatokat más, hasonló projektekben is fel tudjuk használni” – jelentette ki a nagykövet.

Értékteremtő közösség

A Bethesda szellemiségét emelte ki a projekt megvalósulása kapcsán Szócska Miklós, egészségügyi államtitkár. „Bárcsak elterjedhetne ez a szellemiség az egész ellátórendszerben – mondta arra utalva, hogy az elmúlt időszakban nemcsak a református gyerekkórház, hanem sok más intézmény működésébe is belelátott. – Biztos vagyok benne, hogy a kormány nem hagyja magára a Bethesdát és ez a hozzáállás mindenhol elterjed majd.” Az államtitkár utalt arra is, hogy már keresik annak lehetőségét, hogy a szociális területhez hasonlóan az egyházi egészségügyi intézmények is kiegészítő támogatásban részesülhessenek.

A kórházzal kapcsolatos személyes élményeiket osztották meg az eseményen részt vett önkormányzati vezetők is. Csomós Miklós, főpolgármester-helyettes felidézte tizenöt évvel ezelőtti történetét, amikor három hónapos beteg kisgyermekével tanácstalanságukban végül a Bethesdába tértek be. Mint mondta, rögtön azt érezte, száz százalékig megbízhat az itt dolgozókban, és ez az érzése azóta is kitart. A XIV. kerület alpolgármesterének, Rozgonyi Zoltánnak még korábbiak az első emlékei: negyven éve tért be először a kórházba. A városvezető értékteremtő közösségnek nevezte a Bethesdát.

A kép bal oldalán Bölcskei Gusztáv, mellette Siri Ellen Sletner nagykövet asszony, valamint Szócska Miklós államtitkár

A köszöntők, beszédek után a résztvevők felavatták a beruházást megörökítő táblát, majd bejárták az épületet, és megtekintették a projekt részeként megvalósított fejlesztéseket.

Csepregi Botond, fotó: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.