„Énekeljetek az Úrnak új éneket"

2016. április 23., szombat

Megújulhat-e istentiszteletünk és éneklésünk? – Bódiss Tamás írása az egyházi ének és zene vasárnapjára.

Idén április 24. az egyházi ének és zene vasárnapja. A húsvétot követő negyedik vasárnap latin kezdőénekéből – introitusából – kapta a Cantate elnevezést a 98. zsoltár alapján: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja.”

Néhány éve sokat beszélünk istentiszteletünk és éneklésünk megújításáról, ám amikor tényleges lépésekre került volna sor, többször megtorpantunk. Máshol is ezt tapasztaltam: lelkesedünk, megvitatjuk, elhatározzuk – majd visszakozunk.

Képesek leszünk-e az egyházi éneklés és liturgia terén a szükséges módon és szükséges mértékben véghez vinni a várt megújulást? Az előrelépés győz, vagy – Fekete Károly szavaival élve – a „református tradicionalizmus”?

Érezzük, hogy istentiszteletünk száraz, és szeretnénk, ha megújulna, élővé, közösségibbé válna. Vannak, akik új elemek – például versmondás, gyerektanítás – beemelésével próbálkoznak, mások az igehirdetés színvonalának emelésében látják a lényeget, ismét mások az értelemhez szóló elemek mellett az érzelmi oldal erősítését – az énekes dicsőítést, a megszólalás személyességét – hangsúlyozzák.

Keressük az újat. Ám az újítás valójában sokszor valami rég elfeledett visszaemelését jelenti. Így történt ez Jósiás király idejében, amikor előkerült az elfeledett törvénykönyv. Így volt ez a reformációban, és így történt ez száz éve, a reformáció tanításainak újrafelfedezésekor is. Míg más egyházakban a 20. századi újraéledés liturgiai megújulással járt, addig nálunk ez a folyamat lassabban bontakozott ki, és az ötvenes évek elején már nem érhetett révbe.

Ma már nyilvánvaló, hogy a reformáció istentisztelete tagoltabb, gazdagabb volt, mégis félünk minden ilyen irányú változástól, visszautasítva azt. Pedig – ismét Fekete Károlyt idézve – „a nyilvánvaló tanulságok levonása nyomán lehetne olyan változtatásokat végrehajtani, amelyek újra kifényesítenék a vállalható, ápolásra méltó, tiszta tradíciót, és megteremtenék a lehetőségét a tradícióhű folytatásnak, továbbfejlesztésnek.” (Az idézet „Református istentiszteletünk hiányai és azok pótlása” címmel a Confessio 2008-as évfolyamában megjelent cikkből származik.)

Az elmúlt böjti időszakban egyházunk Liturgiai Bizottsága olyan istentiszteleti rend használatát ajánlotta, amely a reformáció kálvini mintájához visszanyúlva megújulást, elevenedést hozhat. Sokan nyitottan fogadták, mások elvből ellenezték a kezdeményezést. Többen megjegyezték, hogy a gyülekezeti tagokat felkészületlenül érték, meglepték a változások, nem is gondolják, hogy újításra lenne szükség. Beszélnünk kell erről, mert református tradicionalizmusunk az éneklés és az istentisztelet tekintetében egyaránt hiányos – deficites – önképpel azonosítja magát.

Éneklésünk, egyházzenénk megújítása terén is ugyanezt tapasztaljuk. A fő cél itt, hogy maga a gyülekezeti éneklés újuljon meg, funkcionális és zenei értelemben egyaránt. Ám ha bármit újítunk, máris megszólal a „nem református” vészjelzés.

Az lehetne a megújulás első lépése, ha az ének a liturgia szerves részévé válna. Ez második lépcsőben – a helyi lehetőségekhez alkalmazkodva – magával vonja az ének-zenei szolgálat műfaji és stílusbeli gazdagodását: a refrénes, a váltakozó éneklés, valamint a kánon és a többszólamú éneklés egyszerűbb formáinak felfedezését és beépülését az istentiszteletbe. A gyülekezeti kórusok e téren találhatják meg az igazán nekik való feladatukat. Életre kell hívni olyan gyülekezeti éneklő csoportokat, akik az új énekeket megtanulják, megtanítják és az éneklést vezetik.

Vajon megvalósítható-e a mi körülményeink között ez a megújulás? Van-e, lesz-e, aki a változásokat gyülekezeti szinten is segíti? Képesek-e erre a gyülekezetekben szolgáló kántorok, énekvezetők? Meggyőződésünk és reménységünk, hogy a feladat fokozatosan meg fogja teremteni a megfelelő feltételeket, például a kántorképzés fejlesztése és diplomás egyházzenészek régiónkénti szolgálatba állítása terén.

Reménység szerint az új énekeskönyv Lélekkel és értelemmel című előkészítő füzetében fogjuk a gyülekezetek elé tárni közös gondolkodásunk eredményeit, mely az első lépés lehet a megújulás útján – hogy az Úr csodáiról énekelhessünk ünnepen és hétköznapokban egyaránt.              

Bódiss Tamás

A szerző országos egyházzenei előadó. Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2016. április 24-i számában.

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →