Nemsokára indul a Szeretethíd

2012. május 15., kedd

Ne csak magunk körül forogjanak a gondolataink – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv püspök a Kárpát-medencei önkéntes napok debreceni sajtótájékoztatóján kedden.

A Magyar Református Szeretetszolgálat negyedik alkalommal szervezi meg a Szeretethidat azzal a céllal, hogy a résztvevők közösen tegyenek jó szolgálatot embertársaikért és környezetünkért. A május 18, 19-ei megmozdulás a református egységet is jelképezi, hiszen Kárpát-medence szerte hivatalos programja a reformátusok egységesülésének. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt mondta, a református örökséghez az illik, hogy az egymáshoz való közeledésben meg lehet élni emberi lét teljességét.

Papp László, Debrecen alpolgármestere (képünkön Bölcskei Gusztávval) szerint a válság negyedik évében az önkéntes munka és az emberi összefogás segíthet a nehéz helyzetben lévőkön. Ebben az egyházaknak mindig is fontos szerepük volt - emelte ki. A politikus bejelentette: a jövő évi Szeretethíd kiemelt támogatója lesz a debreceni önkormányzat.

Balogh Barnabás, az Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója ismertette a számokat: csaknem 3500-an jelentkeztek előzetesen Tiszántúlon a Szeretethídra. Ők már biztosan önkéntes munkát végeznek a május 18-ai hétvégén – tette hozzá. Debrecenben tavaly több százan csatlakoztak a süteménykészítési akcióhoz, így a Szeretethíd alkalmával tizenötezer süteményt osztottak szét a résztvevők és a rászorulók között. Ebben az esztendőben is meghirdetik ezt az akciót: a felajánlott süteményeket a Kisrefi, tehát a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának udvarán gyűjtjük össze május 19-én délelőtt.

Nagykunság vezet

A Szeretethíd alkalmából május 19-ére, 9 és 16 óra között szabadtéri kulturális és gyermekrendezvényeket is szerveznek a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe. Itt kézműves-kreatív játszóházzal és a Siketmisszió érzékenyítő programjával várják a kicsiket és nagyokat, akik együtt elkészíthetnek egy óriási Szeretethíd-képet is. Emellett koncertek és színházi előadások is színesítik majd a programot, fellép többek között a MH Debrecen Helyőrségi Zenekar, a 8kor Színház, a ZeneTheatrum és a Calvin Starts.

A tavalyi Kárpát-medencei református önkéntes napokon több mint tízezren vettek részt. Idén is a Nagykunságból jelentkeztek a legtöbben a programokra, szám szerint 960-an. Debrecenben több mint háromszázan döntöttek úgy, hogy csatlakoznak valamelyik programhoz.

További önkénteseket is várnak, akik bekapcsolódhatnak például a sütemények csomagolásába és osztásába, a rendezvények szervezésébe és lebonyolításába, az adománygyűjtésbe, vagy segédkezhetnek a Nagytemplom tornyának kitakarításában is. A programra a http://szeretethid.jobbadni.hu/ weboldalon lehet jelentkezni, egyénileg vagy csoportosan.

További debreceni programok:

·         a Nagytemplom tornyát takarítják az önkéntesek (szombat 10 óra)

·         az épülő Lencz-telepi templomnál téglapakolás (péntek 10 óra)

·         Áchim András utcai Óvodában mesefigurákat festenek (péntek 13 óra)

·         Laktanya, Damjanich, Rózsahegy utca háromszögében lévő játszótér felújítása (péntek 10 óra)

·         Református Kollégium Óvodájában udvari játékok festése, virágültetés, homokozó felásása (szombat 8–16 óra)

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió