Nemzeti imareggeli egyházi vezetőkkel

2010. április 07., szerda

altMég a húsvét hangulatában tartották meg az ünnep utáni kedden azt az imareggelit, amit az amerikai elnök a nemzet keresztyén vezetőinek társaságában töltött el.

Kilencven vezető egyházi személyiség volt jelen az imareggelin, amit a Fehér Ház keleti termében tartottak április 6-án. Az elnök rámutatott, hogy a „húsvéti” imareggeli része annak a sorozatnak, amit vallási vezetőkkel tart, mint eddig a muzulmán és a zsidó vallás képviselőivel is megtette ezt. Rövid beszédében utalt a találkozó jelentőségére, személyesen arra, hogy ezen a reggelen még a vendégekkel együtt kívánja ünnepelni a feltámadott Úr Jézust. Jézus szenvedése, kitartása mindenki számára példa, erőforrás – tette hozzá. Joshua Dubois, a Fehér Ház vallási kérdésekkel foglalkozó irodájának igazgatója kiemelte: „Obama elnök ezen az ünnepélyes reggelin húsvét jelentőségéről kíván szólni és szeretné megköszönni a keresztyén szervezeteknek szolgálataikat, amiket közösségeink, hazánk és a világ számára végeznek.” T. DeWitt Smith baptista lelkész, a 2,5 millió tagú Progresszív Nemzeti Baptista Közösség elnöke kijelentette: „Az imareggeli imáinkat a felebarát felé fordítja, városainkra, hazánkra és államaink felé. Keresztyén szempontból elmondhatjuk: Jézus mindig a szegényekkel foglalkozott, s ezzel kötelez minket is ugyanerre.” (washington-post.usa – 2010-04-07 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.