Nőszövetségi konferencia Debrecenben

2017. június 27., kedd

A reformáció ötszáz, a református egyház megalakulásának négyszázötven éves és a Kárpát-medencei nőszövetség újraalakulásának huszonötödik évfordulóján konferenciát tartott a Református Nőszövetség a debreceni Kistemplomban.

 

A június 24-i alkalmat Marton Ilona, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Nőszövetségének alelnöke nyitotta meg igei szolgálatával, melyben az Efézusi levél 2. fejezetének üzenete szólalt meg: mert kegyelemből tartattatok meg, hit által.

Czeglédy Mária, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke köszöntötte a Kárpát-medence minden szegletéből érkező delegációkat. „A nőszövetség azért szolgálhat, mert a gyülekezetek élnek, és azért szolgál, hogy a gyülekezetek éljenek" – határozta meg a küldetésük alapelvét. Szakács György kistemplomi lelkipásztor előadásában a templom történetébe, építészetébe, lelki életének templomtörténeti alakulásába vezette be a jelenlévőket. A debreceni identitás részét alkotó Kistemplom életében történelmi jelentőségű eseményként értékelte a Nőszövetség idei találkozóját.

Orosz Adrienn szegedi középiskolai tanár „Reformátori alapok és az ébredés hatása" címmel tartott előadást, melyben az ébredési mozgalmat mutatta be párhuzamot vonva a reformáció és az ébredés kora között. Beszédében felidézte Karácsony Sándor 1943-as szárszói kérdését: Lesz-e magyar ébredés? Emlékeztette a résztvevőket, hogy az 1945-46-os esztendőben az egyház vezetőinek, tagjainak bűnbánattartása ébredést szült a krízis után, az emberi lélek újra nyitottá vált az evangélium megújító szavára, megalakultak és tovább erősödtek az egyesületek, szövetségek. A misszió útját Ravasz László tanulmánya alapján ismertette: a missziót egyháziasítani, az egyházat missziósítani kell. Rámutatott, hogy 1946-ban a nehéz körülmények ellenére is mozgékonnyá vált az egyház, evangelizációs hullám söpört végig az országon, estéről estére ezrek hallgatták az örömhírt.

P. Tóthné Szakács Zita, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke előadását „Krisztus jó illata vagyunk" címmel tartotta, melyben megfogalmazta, hogy a „jó illatunk" az a kisugárzás, mely Krisztus jó illatából árad, ennek Nőszövetség általi terjesztése pedig Istentől kapott feladat. Ezért a „jó illatért" a Szentlélek munkálkodásáért, a református lelkiségért érdemes ezeknek a közösségeknek tagjaivá válni.

A Nőszövetség csatlakozott a Kárpátaljai Reformáció gyermekei programhoz, mely során keresztmamákká válhatnak a nőszövetségek és tagjaik havi 3.500 forinttal támogathatják a rászoruló, mégis gyermekeket vállaló családokat.

forrás: ttre.hu 

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →