Nyolcéves az Agnus Rádió

2011. március 07., hétfő

Hamarosan Sepsiszentgyörgyön is szólni fog az Agnus Rádió – jelentette be Vitus-Bulbuk István főszerkesztő március 5-én, a rádió nyolcadik születésnapján.

„Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak.” Winston Churchill e gondolatával köszöntötték az egybegyűlteket március 5-én, a kolozsvári Református Kollégium konviktusában, az Agnus Rádió nyolcadik születésnapján a műsorvezetők, Kelemen Csongor és Nagy Ibolya.

Visky János, Kolozsvár Bulgária telepi lelkipásztor áhítatában kifejtette, hogy "Isten báránya örök igéjének újjáteremtő, közösséget formáló szavának eszköze akar lenni az Agnus Rádió is, amely immár nyolc éve hirdeti az igét, ihletője pedig nem más, mint Agnus Dei, Isten ama báránya, aki mintegy kétezer éve hallatja szavát világunkban."


Visky János lelkipásztor

Vitus-Bulbuk István főszerkesztő köszöntőjében kiemelte az utóbbi egy év legfontosabb projektjeit és bejelentette, hogy hamarosan Sepsiszentgyörgyön is szólni fog az Agnus, az egyik ottani rádió egyházi műsorának elkészítésében fog a kolozsvári szerkesztőség segíteni.  

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter köszöntőlevelét Kiss Gábor olvasta fel. A miniszter levelében a közösségi rádiózást méltatta, mondván, hogy hiánypótló az a munka, amit az Agnus Rádió munkatársai végeznek, „amelynek alapja az önkéntesség, az önfeláldozó, a közösség érdekeit szem előtt tartó hozzáállás”. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója elmondta, hogy jól esik reggel hallgatni az Agnus Rádiót, jól esik hallani az áhítatot, a napi igét, a bíztatást, amellyel az ember nekivághat a napnak.

Vitus-Bulbuk István ezután az Európai Unió által meghirdetett önkéntesség évéről beszélt. Elmondta, az önkéntes munka olyan szabadon választott, kényszer és ellenszolgáltatás nélküli, mások javára végzett tevékenység, amely anyagi érdekektől mentes. A rádió főszerkesztője kifejtette: a 19. században Erdélyben és a református egyházban nem önkéntességről beszéltek, hiszen abban az időben az önkéntes munka természetesnek számított, része volt az emberek mindennapjainak. Míg a fejlett nyugati országokban a lakosságnak akár 40 százaléka is végez önkéntes munkát, ezzel szemben Romániában a lakosságnak csak a 3,7 százaléka kapcsolódik be valamilyen önkéntes tevékenységbe. Vitus-Bulbuk István hangsúlyozta, hogy az önkéntes munka érték, értékes munkát pedig az Agnus Rádiónál is lehet végezni, majd felsorolt néhány olyan tevékenységet, amelyet már önkéntesek végeznek a rádiónál és amelyekbe be lehet kapcsolódni.

Vitus-Bulbuk István főszerkesztő

Az Agnus Rádió ebben az évben felvállalta, hogy támogatni fogja a mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ létesülő könyvtárát, ezért könyvgyűjtést hirdetett meg. Balázs Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: a mezőségi szórványprogramot 11 éve kezdték el, eredménye két bentlakás, kollégiumi épület, amelyben jelenleg 200 gyerekről gondoskodnak. Balázs Bécsi Attila elmondta, hogy az épületben, amelynek az alapkövét múlt év október 9-én tették le, bölcsőde, óvoda és 1-12 osztály kap majd helyet, ahol a mezőségi szellemet és a mezőségi értékeket próbálják majd a tanulóknak átadni. A Téka alapítvány elnöke megköszönte az Agnus Rádió kezdeményezését, mint mondta az új intézmény teljesen nulláról fog indulni, „ezért fontos az, hogy már most gyűjtsük a könyveket is az eljövendő intézmény könyvtárába”. A születésnapon mintegy 200 könyv gyűlt össze, körülbelül ugyanennyi már a rendezvény előtt beérkezett a Kolozsvár Alsóvárosi (Kétágú) Református Egyházközség irodájába is, ahová továbbra is be lehet vinni a könyvadományokat, a gyűjtés ugyanis folytatódik. 


Balázs Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke

Ugyancsak a meghívottak között szerepelt a Kavalkád kórus is, amely a délután folyamán két alkalommal is megörvendeztette a közönséget érdekes, egzotikus hangzásvilágú énekeivel. Tóth Árpád karvezető elmondta, hogy az együttes szeptemberben alakult, havonta egy hétvégére állnak össze, a tagok Erdély, illetve főleg Partium különböző részeiből gyűlnek össze.

Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke az általa képviselt egyesület és az Agnus Rádió közötti hasonlóságokról beszélt, kiemelve, hogy mindkét szervezet működésének a hátterében sok önkéntes munka áll. Deme Ilona szerint a két intézménynek hasonló a célcsoportja, a küldetése, „mindkét szervezet egy hagyományos értékrendet szeretne közvetíteni, sugározni a családok felé”. Az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke elmondta, nem szereti, ha általánosítanak, és azt mondják, hogy a család intézménye krízisben van, ugyanis „a mi családunk a mi felelősségünk”, rajtunk áll, hogy egy krízis milyen irányba tereli a családi életünket.

Deme Ilona köszöntője után Szabó Kinga, az Életfa Családsegítő Egyesület alelnöke vette át a mikrofont és játékra hívta a felnőtteket és a gyerekeket. A mindenkit megmozgató népi játékok után került sor a születésnap utolsó programpontjára, a már hagyományos tortalicitre, ezalatt pedig a tombolákat is ki lehetett váltani.

Forrás: Agnus Rádió

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió