Obamaék húsvéti ünnepe

2010. április 06., kedd

altAz amerikai sajtó az elnöki család húsvétjára is ráirányította a közfigyelmet. Idén egy dél-kelet washingtoni templomba ment az Obama család húsvéti  istentiszteltre.

Húsvétvasárnapi istentiszteletre az elnöki család a dél-kelet washingtoni metodista Allen Templomba ment hálaadásra – jelentette a Washington Post. Újságírók azt is észrevették, és feljegyzik, hogy az egyik ének alatt az elnök átfogta idősebb lánya, Malia vállát, s a ritmusos zenére mozgásra sarkallta őt. Michael E. Bell, a metodista gyülekezeti lelkész köszöntő szavaiban lelkesülten beszélt, s az elnököt „a legintelligensebb, legtehetségesebb, legkarizmatikusabb” elnöknek nevezte, akihez  fogható még nem volt az amerikai történelemben. Obama egy korábbi interjúban elmondta: nem választanak ki egy állandó templomot, ahová rendszeresen járnak, mert túlzottan nagy figyelem fordul feléjük, ezért úgy döntöttek, hogy különböző templomokat, gyülekezeteket fognak meglátogatni. (christianitytoday.usa – 2010-04-07 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.