Összefoglaló a Generális Konvent Elnökségi üléséről

2010. január 14., csütörtök

altVéget ért a Generális Konvent Elnökségének tanácskozása Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában. A Magyar Református Egyház közös képviseleti testülete két napig ülésezett.

A Generális Konvent Elnöksége idei első ülését Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházában tartotta január 13-14-én. A tanácskozáson üdvözölték Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megválasztott új püspökét, akit a hétvégén iktatnak be hivatalába. Az Elnökség tagjai meghallgatták, ill. áttekintették a Generális Konvent bizottságainak jelentéseit, valamint az egységes alkotmány által meghatározott közös munkaterületeken az elmúlt időszakban megvalósult feladatokat, programokat.

Ezzel összefüggésben a Generális Konvent Elnöksége örömmel vette tudomásul, hogy haladnak az egységes istentiszteleti rendtartás előkészületei, és a misszió valamint a diakónia területén tovább folytatódik a személyes kapcsolattartáson alapuló eszmecsere és együttműködés.

A tavaly őszi ülésen elfogadott javaslat szerint az Elnökség előterjesztést hallgatott meg a Kárpát-medencei református sajtó együttműködésének lehetőségeiről. Az előterjesztés az információáramlás javításának célkitűzésén túl foglalkozott az egységes református álláspont megjeleníthetőségének feladatával. Az Elnökség úgy határozott, hogy meg kell kezdeni egy közös magyar református sajtótermék kiadásának előkészítését.

 altA tavaly májusban létrejött magyar református egység egyik fontos gyakorlati megjelenése az egységes lelkészképesítés rendjének kialakítása. Az Elnökség ezzel kapcsolatban is előterjesztést hallgatott meg, amelyet követően megvitatta az egységes lelkészképesítés rendjének kialakításával kapcsolatos kérdéseket. Az Elnökség megállapodott az egységes lelkészképesítés rendjének elvi keretéről, eszerint évente egy, közös lelkészképesítő vizsga lenne. Az Elnökség úgy határozott, hogy megbízza a teológiai fakultások képviselőit, hogy március 31-ig készítsék el az egységes lelkészképesítő vizsga rendjét és szempontjait. Ezt követően a 2010. májusi Generális Konvent határozna az egységes lelkészképesítés rendjéről a Magyar Református Egyházban.

A Generális Konvent Elnöksége úgy határozott, hogy a Generális Konvent következő ülését – kapcsolódva május 22. ünnepéhez – 2010. május 25-26-án Magyarországon tartja.

Az Elnökség javaslatokat fogalmazott meg május 22., a Református Egység Napjával kapcsolatban. A tavalyi debreceni találkozóhoz hasonló nagy rendezvény nem lesz. Az ünnepre kiadványokat, közös javasolt istentiszteleti rendet és a Szeretethíd – önkéntes segítő program megszervezését tervezik. Meghatározó mozzanatai lesznek a májusi vasárnapokra időzített igehirdetési vendégszolgálatok. Az Elnökség következő ülésén tervezi összeállítani az egyes részegyházakban az ünnepre szervezett programok, kiadványok listáját.

Az egyes egyházkerületek – a Magyar Református Egyház részegyházai – vezetőinek beszámolói alapján áttekintették a határon túli magyarságot érintő jelentős változások kihatásait az egyház életére és az egyházi szolgálatra. A Generális Konvent Elnöksége támogatásáról biztosította a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Elnökségét az újvidéki egyházközség körül kialakult problémák megoldásában. A romániai elnökválasztás és az új kormány felállása kapcsán egyelőre bizonytalannak látszanak a konkrét változások. A Romániai Református Egyház vezetői kudarcként számoltak be arról, hogy ugyan a kulturális tárcának magyar minisztere lett, de az egyházi ügyek felügyeletét elvették tőle.

alt A Kárpátalján tapasztalható, és elsősorban az anyanyelvi oktatást ellehetetlenítő, elbizonytalanító oktatás-igazgatási lépésekkel szemben a Generális Konvent Elnöksége határozottan felemeli a szavát. Az Elnökség támogatásáról biztosította a Kárpátaljai Református Egyházat a magyar nyelvű, egyházi fenntartású oktatási intézmények megtartásáért folytatott küzdelmükben. Az Elnökség úgy határozott, hogy a részegyházak lehetőségeik szerint anyagilag is támogatják a kárpátaljai magyar nyelvű oktatási intézmények munkáját. Az Elnökség beszámolót hallgatott meg a kárpátaljai nyugdíjas lelkészeket segítő alap helyzetéről és a segítség e formájának fenntartása mellett foglalt állást. A Kárpátaljai Református Egyház Elnöksége megköszönte a lelkészek önkéntes felajánlásait.

A Generális Konvent Elnöksége örömmel értesült arról, hogy az EU Bizottsága Főtitkárságának Jogi Szolgálata felhívta Szlovákia figyelmét az államnyelvtörvény végrehajtási utasításának – és ezen keresztül magának a nyelvtörvénynek is – a közösségi jogba ütköző jellegére. Ezek alapján megerősödött az Elnökség azon álláspontja, mely szerint alapvető európai normákat és az évszázados együttélés szabályait sérti a Szlovákiában 2009. szeptember 1-jén életbe léptetett jogszabály. Ugyanakkor aggódva figyeli a demokrácia határait feszegető folyamatokat Szlovákiában, és ismét kifejezi azon szándékát, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel munkálja a szlovák és magyar nép közötti megértést és békességet. A Generális Konvent ügyvivő testületének meggyőződése, hogy a mindkét országban élő magyar reformátusok, valamint a magyar és a szlovák reformátusok közötti együttműködés fejlődése és értékei jótékonyan segítik a két nép közötti bizalom építését és az egymással szembeni – legtöbbször számító politikai indíttatásra gerjesztett – félreértések eloszlatását.

A Generális Konvent Elnöksége következő ülését 2010. február 24-25-én a Délvidéken, Bácsfeketehegyen tartja.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.