Palesztin evangélikus püspök az LVSZ új elnöke

2010. augusztus 03., kedd

altA Jordániai és Szentföldi Evangéliumi-Lutheránus Egyház püspökét, dr. Munib A. Younant választották meg a Lutheránus Világszövetség új elnökévé a Stuttgartban tartott 11. világgyűlésen. Röviden bemutatjuk az új elnököt.

Dr. Munib A. Younan (59 éves) az Egyesült Államokban és Finnországban végzett teológiai tanulmányokat. 1976-ban ordinálta őt lelkésszé Daoud Haddad püspök. Ezt követően ifjúsági lelkészként és tanárként dolgozott, majd a jeruzsálemi Megváltó-templom segédlelkésze lett. 1979–1998 között gyülekezeti lelkészként szolgált Beith Jalában és Ramallahban. 1998-ban választották püspökké. Younan a harmadik palesztin származású püspök egyházában. Lefordította az Augsburgi Hitvallást arab nyelvre és egyik szervezője volt a három monoteista vallás közötti párbeszéd megindulásának Palesztinában. Younan tagja a Közép-Keleti Egyháztanács Bizottságának. 2003–2010 között az LVSZ Ázsiai Régiójának alelnökeként tevékenykedett. 1997–2003 között az LVSZ Tanácsának tagja volt, 1990–1997 között pedig az LVSZ Tanácsának tanácsadója. Részt vett a „Council of Religious Institutions of the Holy Land“ (A Szentföldi Vallási Intézmények Tanácsa) alapításában is. 2001-ben az iowai Wartburg Szeminárium tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. 2005-ben a palesztin elnöktől, Mahmoud Abbastól megkapta a Betlehem-díj csillagát. Dr. Munib A. Younan 1950. szeptember 8-án született Jeruzsálemben. Apja Andria Younan, anyja Alice Qandalaft, 1948 óta menekültek voltak. 1980-ban  feleségül vette Suad Yacoubot, aki Beith Hanina jeruzsálemi kerülete Helen Kellerről elnevezett iskolájának igazgatónője. Látássérült és vak gyermekeket oktat. Három gyermekük van: Annaliza, Andria és Martha, és egy unokájuk is. (LWI.ch – 2010-08-03 – dr. békefy-röhrig klaudia - reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió