Párbeszédben a jövővel

2014. szeptember 18., csütörtök

Célegyenesbe ért az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) munkája. Az EJB tagjai a Missziói Bizottsággal közösen indított szakmai műhelymunka eredményei alapján szeptemberben már a novemberi előterjesztés szövegét véglegesítik.

Az elmúlt hónapokban az EJB a 2014. április 24-i zsinati ülésen előterjesztett menetrend szerint folytatta munkáját. Az elmúlt huszonöt év zsinati határozatainak és az aktuális zsinati törekvéseknek figyelembevételével, az országos párbeszéd eredményeképp készül a Magyarországi Református Egyház átfogó cselekvési tervére vonatkozó javaslat.

A Jövőkép-bizottság tagjait ebben az időszakban is az a meggyőződés vezette, hogy „az egyház, a maga intézményi hálózatával, szervezeti felépítésével, közös gazdálkodásával nem tehet jobbat, mint hogy megerősíti és szolgálja a helyi gyülekezeteket missziói küldetésük betöltésében és összefogva, a bizalom légkörében és közösen megállapított célok mentén rendezi újra működését és gazdálkodását". Az EJB elnöke és tagjai ezért számos egyházi fórumon és tanácskozáson vettek részt.

A gyülekezetekkel megkezdett párbeszéd folytatásának jegyében az EJB imasorozatot indított a 2013. november 15-i előterjesztésében megfogalmazott fő feladatok kapcsán. A március 2. és szeptember 7. között a Reformátusok Lapjában, valamint az országos és egyházkerületi honlapokon megjelenő sorozat célja az volt, hogy a gyülekezetek és egyháztagok egy-egy témában gondolatindító írások alapján imaközösségben lehessenek aktív részesei az EJB által koordinált folyamatnak. Emellett – a korábban megfogalmazott küldetésnyilatkozatot, jövőképet és nyolc stratégiai célt alapul véve – a Zsinati Missziói Bizottsággal közösen széleskörű szakmai egyeztetést indított.

"Stratégiai célok:

 

1. Erősítjük a missziói identitást a gyülekezetekben (a lelkészképzés és lelkésztovábbképzés, a presbiterképzés és gyülekezeti munkatársképzés területén).

 

2. Kidolgozzuk és érvényesítjük a missziói szempontokat a gyermekek és ifjúság felé nyíló szolgálatban.

 

3. Erősítjük intézményeink református missziói identitását.

 

4. Spirituális, lelkigondozói és szakmai háttértámogatást nyújtó országos hálózatot építünk ki a lelkészek és a gyülekezetek egészségének támogatására.

 

5. Tudatosítjuk Isten Országa értékrendje megélésének fontosságát: a társadalom átalakulásából és értékrendjének változásából fakadó kihívásokra keresztyén válaszokat kínálunk fel.

 

6. Megvizsgáljuk az új info-kommunikációs eszközök alkalmazási lehetőségeit, újratervezzük és megújítjuk a kommunikációnkat a társadalom eléréséhez.

 

7. Kidolgozzuk az MRE - missziói elhívását támogató, közegyházi működését hatékonnyá tévő - szerkezeti megújításának alternatív koncepcióit.

 

8. Az őszinteséget, átláthatóságot, a nagyobb bizalmat és egymás iránti felelősség aktívabb felvállalását támogató rendszert hozunk létre egyházunk közösségében."

 

(Részlet az EJB 2014. áprilisi zsinati előterjesztéséből) 

A nyolc kiemelt cél megvitatására létrehozott műhelyekben mintegy száz érintett dolgozott együtt márciustól júniusig, munkájukat Mózes Áron szervezetfejlesztési szakember, debrecen-nagyerdei presbiter koordinálta. A munkacsoportokban megfogalmazott többé-kevésbé konkrét ajánlásokat, terveket, menetrendeket a nyár folyamán gyúrta össze egységes cselekvési tervvé az EJB. A mintegy 60 oldalas, Párbeszédben a jövővel című dokumentumot a műhelyek koordinátorai és a Zsinati Missziói Bizottság tagjai is véleményezték.

A kritikai észrevételek, javaslatok alapján véglegesített tervezetet szeptember 22-én, a harmadik Missziói Napon véglegesíthetik, ha azt a missziói stratégiaalkotásban részt vevők elfogadják. Előterjesztését az EJB szeptember 30-án tervezi kiküldeni a Zsinat tagjainak.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.