PrayDay 2009 – diákok imanapja Németországban, Ausztriában

2009. november 21., szombat

Iskolákban és gyülekezetekben minden évben egy napon együtt imádkoznak az iskolákért tanulók, tanárok, szülők, gyülekezetek. A diákok és tanárok felelősségéért és sok minden másért szólnak a tanulók könyörgései… (Berlin/Bécs) – Az „Imanap az iskolákért” nevű kezdeményezést 1999-ben tartották meg először, november harmadik hetének keddjén. A mozgalmat a német protestáns diákmisszió indította el, és Ausztriában is átvették Az iskolákban ezen a napon közel száz programajánlatból lehet választani. Ez nem a tanulás kárára valósul meg, hanem az iskolakezdés előtti órában, illetve a napi tanmenet utáni délutánon és este tartották ezeket a programokat. „Az a célunk, hogy a diákokat ösztönözzük, vállalják osztályközösségükért a felelősséget” – nyilatkozta a diák-imanapról Kerstin Sulzberger, a mozgalom egyik vezetője. A mostani alkalom mottója ez volt: „Látni, imádkozni, konkrétan cselekedni”. A német iskolákban több mint 800 diák-bibliakör működik, ők vállalják minden évben ennek a napnak a szervezését és lebonyolítását. (jesus.de – 2009-11-19/20 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió