Protestáns egyházvezetők kérik az elismert egyházak körének bővítését

2011. december 20., kedd

A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségei levélben fordultak Lázár Jánoshoz, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjéhez „A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról” szóló törvénnyel kapcsolatban.

A protestáns egyházvezetők annak kapcsán fordultak Lázár Jánoshoz, vasárnap, hogy a frakcióvezető pénteken bejelentette, hatályon kívül fogják helyezni a júliusban elfogadott jogszabályt. Mint ismert, az Alkotmánybíróság hétfőn közjogi érvénytelenség miatt megsemmisítette a törvényt. Lázár János pénteken azt jelezte, hogy a jogszabályt még az végéig újra elfogadja az Országgyűlés.

A református és az evangélikus vezetők azt kérték a frakcióvezetőtől – amely kérést az Alkotmánybíróság hétfői döntése után is fenntartanak –, hogy az újra elfogadandó törvény „ismerje el mindazon világvallások, vallási közösségek egyházi státuszát, melyek bizonyították tanításuk értékelvűségét, társadalmi szolgálatuk pedig a szűkebb és tágabb közösség javát szolgálja.”

A levél írói emlékeztettek arra, hogy a két egyház vezetői már a törvény elfogadása után közvetlenül, július 19-én, levélben kérték Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy bővüljön ki a törvény által elismert egyházak köre, amely eredetileg tizennégy egyházat és vallási felekezetet jelentett.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), amelynek tagjai között van a református és az evangélikus egyház is, szeptemberben levélben kérte, hogy további olyan vallási felekezeteket, egyházakat ismerjen el a kormányzat már a regisztrációs folyamat előtt egyházként, amelyek „évtizedek, sőt évszázadok óta evangéliumi szolgálatukkal gazdagítják nemzetünket, és az 1943-ban alapított Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is krisztusi összefogásban szolgálják Urunkat és hazánkat.” A MEÖT Elnöksége december elején, Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében azt kérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül álljanak az érintettek rendelkezésére az egyházi státusz regisztrációja iránti beadványokhoz, kérvényekhez szükséges nyomtatványok.

Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.