Protestáns hozzájárulás Európa lelki és szellemi kultúrájához

2010. április 21., szerda

altA Protestáns Egyházak Uniójának (UEK) elnöke, Ulrich Fischer tartományi püspök a teológiai képzés és a helyes véleményalkotás összefüggéséről tartott előadást a wittenbergi prédikátorszemináriumban.

Szerinte az európai protestáns lelkészképzésnek ez a lényegi része. Ez nem mond ellent a ma annyira szorgalmazott missziói elvnek és kompetenciának. Fischer így érvelt: „Aki a mai ember kérdéseinek özönében megfelelő keresztyén válasz megfogalmazására törekszik, annak teológiailag jól képzettnek kell lennie.” Az április 18-án, a Melanchthon emléknap előestéjén tartott előadást ott mondta el, ahol – Luther egykori szemináriumában – öt kelet-németországi tartományi egyház lelkésznőit és lelkészeit készítik fel az igehirdetői szolgálatra. Melanchthonra emlékeztetve Fischer fontosnak tartotta kiemelni a teológia tudományos megalapozottságát, és nyitott voltát a szekuláris tudományokkal való párbeszédre. Ezért a teológiai képzés több, mint a lelkészi hivatáshoz szükséges készségek és felkészültség kialakítása, a cél valójában „az önmagáért felelősséget vállalni tudó szellemi és lelki identitás kialakítása a lelkészekben”. Csak akit megragadott a hit és annak élethordozó dinamikája, az lesz képes másoknak is továbbadni valamit a keresztyén életből. Ennek az élő spiritualitásnak a továbbadása a wittenbergi prédikátorszemináriumnak kiváltképpen való feladata. Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE), a hozzá tartozó 105 egyháznak közös feladata a teológusképzésben történő egyeztetés és megegyezés. A teológiai képzés egységesítése lényeges hozzájárulás Európa spirituális és lelki kultúrájához – hangsúlyozta Wittenbergben Ulrich Fischer püspök. (reformiert-info.de – 2010-04-21- dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió