Rádiós istentisztelet Vámosújfaluból

2010. szeptember 23., csütörtök

Vámosújfalu észak-magyarországi község, néhány kilométerre Sárospataktól, vasárnap délelőtt tíz órától innen közvetíti az istentiszteletet a Magyar Rádió.

A vámosújfalui reformátusok lelkipásztorának, Sándor Endrének és feleségének, Kovács Mártának a házasságát Isten tizenhárom gyermekkel áldotta meg. Sándor Endre mégsem csupán édesapaként és lelkészként állt helyt: tizennégy évig a település polgármestere is volt. Ez idő alatt sokat fejlődött az észak-magyarországi község. Polgármesteri ciklusai alatt épült iskola, napközi otthon, faluház, könyvtár, gyülekezeti otthon és római katolikus templom. Továbbá létrehozott egy helytörténeti gyűjteményt, új épületbe költöztette az orvosi rendelőt, megvalósult a telefon-, gáz- és csatornaprogram, gát és új községháza is épült az akkori árvíz után. Az árvíz idején tanúsított lelkiismeretes, áldozatkész munkájáért, 2000. augusztus 20-án kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével.

Lelkészként tudományos munkát végez: tagja a Biblia Magyarázó jegyzetekkel nevű, tizenöt tagú, magyarázatokat fordító csoportnak. Ír, publikál, immáron húsz könyve jelent meg, a legolvasottabb kötete az Örömben és bánatban című imakönyv, amely már három kiadást megélt, jelenleg a negyedik kiadást készíti elő a Zempléni Egyházmegye.

Gyülekezeti lelkészségén túl jelenleg zsinati bíró, és 2007–2009 között elnöke volt a Magyar Református Missziói Szövetségnek.

Feleségével 1975 óta szolgálnak Vámosújfaluban. A gyülekezet mintegy négyszáz lelket számlál, hozzájuk tartozik még Bodrogolaszi és Sárazsadány is.

A vámosújfalui református templom 1912-ben épült. A korábbi századok folyamán három református templom is állt a településen. Ebből a viszonylag fiatal – de gyülekezetileg nagy múltra visszatekintő – Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községből sugározza szeptember 26-án délelőtt tíz órától a református közösség istentiszteletét, Sándor Endre prédikációját a Magyar Rádió.

Hegedűs Márk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.