Reformációi emlékműre gyűjtenek Tiszántúlon

2015. október 15., csütörtök

A Tiszántúli Református Egyházkerület emléket szeretne állítani a reformáció és a 450 éve Debrecenben megtartott alkotmányozó zsinatnak, ezért legutóbbi közgyűlésén adakozást hirdetett meg.

A protestáns egyházak világszerte 2017-ben ünneplik a reformáció 500. évfordulóját. Ez az évszám a magyar reformátusság számára kétszeresen is ünnep, hiszen 1567-ben tartották a Debreceni Alkotmányozó Zsinatot, amelytől számítjuk a Magyar Református Egyház megalapítását. Négyszázötven éve, ezen a történelmileg fontos Zsinaton csatlakoztak – főként – a Tiszántúl egyházmegyéi a svájci (helvét) reformáció kálvini ágához.

A kettős jubileumot a Tiszántúli Református Egyházkerület méltó módon kívánja megünnepelni, ezért Fekete Károly püspök a 2015. október 8-án tartott egyházkerületi közgyűlésen javasolta, hogy 2017-ben állítson a Tiszántúli Református Egyházkerület egy reformációi emlékművet a debreceni Emlékkertben. A javaslatot a közgyűlés elfogadta, és az emlékműre adakozást hirdet. Az első, erre a célra fordítható felajánlás az október 9.-i lelkészszentelő istentisztelet perselypénze. Az adakozóknak ezúton is hálás szívvel köszöni a Tiszántúli Református Egyházkerület a támogatást.                                                                               

Az adakozásra való felhívás bárki számára nyitott, aki szívesen csatlakozik a reformáció debreceni emlékművének felállításához. Az adományokat a következő számlaszámra várják: 11738008-20011428 (A megjegyzés rovatba kérik feltüntetni: Reformáció 500).

Forrás: www.ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió