Reformációi perselypénz

2014. október 21., kedd

Körlevél a Magyarországi Református Egyház valamennyi egyházközsége részére.

Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel,
menjetek eléje vígassággal!
(Zsoltárok 100,2)

Kedves Testvéreink!

A Zsinat döntése értelmében a reformáció hónapjának utolsó vasárnapján befolyt perselyadományokat minden esztendőben egy kiemelt ügy támogatására ajánlják fel gyülekezeteink. Ezúton is köszönjük gyülekezetük tavalyi adományait, amellyel a Tiszántúli Református Egyházkerületben lévő Debrecen-Lencztelepen épülő templom építését támogatták. A perselypénz-felajánlásokból több, mint 15 millió Ft gyűlt össze, amelyből az egyházközség be tudta fejezni a templom építését, amelyet ez év október 4-én szenteltek fel.

Ebben az esztendőben a Tiszáninneni Református Egyházkerület területén működő sajóládi gyülekezet építkezését segítjük adományainkkal. Sajóládon és a hozzá tartozó Sajópetriben nincs református templom, de a gyülekezet közel 20 éve létezik és él. 1994 óta minden vasárnap tartanak református istentiszteleteket, kezdetben a házasságkötő teremben, később egy lakóházat vásárolt meg a gyülekezet, ami időközben egyre növekedett, így elkezdődött a templom építése. Az épület jelenleg szerkezetkész, de szükség van új nyílászárókra, gépészeti-, vakolási- és burkolási munkák vannak még hátra, valamint készül a vizesblokk és a mozgáskorlátozott feljáró is. Mindehhez kérjük és várjuk a gyülekezetek segítségét, az október utolsó vasárnapi (október 26.) perselypénz felajánlásának formájában. Legyen ez az adomány a reformáció ünnepéhez méltó egyéni és közösségi áldozatvállalás, közös teherhordozásunk és egymás segítésének újabb szép példája!

Budapest, 2014 októbere

Segítségüket megköszönve,
Testvéri köszöntéssel:

Dr. Huszár Pál főgondnok, az MRE Zsinatának világi elnöke,
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke

Technikai megjegyzés: Kérjük, a perselypénz teljes összegét juttassák el 2014. november 30-ig az illetékes esperesi hivatalhoz. Az egyházmegyék az összegyűlt adományt, feltüntetve az adományozó gyülekezeteket és a gyülekezetenként felajánlott összeget, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának pénztárába továbbítják, innen jut majd el az adomány az egyházközséghez.

Istent keresem

1Thessz 2,17–20

„...annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →