Református az év tanárai között

2018. május 13., vasárnap

Átadták az Év tanára díjakat szombaton. A kitüntetettek között van a felvidéki Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatónője is.

„Ha nincs iskola, szétszéled a nyáj, ha nincsenek lelkes pedagógusok, nincs magyar jövő – hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős ügyvezető helyettes államtitkára május 12-én Budapesten, a kozepsuli.hu oldalszerkesztőségének Óvodától diplomáig magyarul – Év tanára díjátadó rendezvényén. A rendezvényen a középiskolai földrajzverseny legjobbjait, valamint a retorikaverseny győztesét is díjazták. A legkiválóbb földrajzos egy tanéven át havi ösztöndíjat kap.

Az Év tanára 2018 címet két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus kapta meg. A díjazottak személyére pedagógusszervezetek és diákközösségek egyaránt tehettek javaslatot. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és kozepsuli.hu szakmai együttműködésének eredményeképpen az idén is szerepeltek külhoni magyar tanárok a jelöltek és a díjazottak között. A jelöltek közül egyetemi oktatókból álló szakmai zsűri választotta ki azokat, akikre szavazni lehetett a közösségi médiában.

A díjat és az azzal járó jutalmat Angyal Adrienn, a hédervári Timaffy László Tagiskola fizikát és matematikát oktató tanára; Deák Magdolna, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelvet és irodalmat, pedagógiai kommunikációt, valamint módszertant oktató tanára; Kende Sára, a budapesti Pais Dezső Általános Iskola magyar nyelvet és irodalmat oktató pedagógusa; továbbá Kiss Beáta, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium magyar nyelvet és irodalmat, valamint művészettörténetet oktató igazgatónője vehette át.

A Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatónője magyar nyelv és irodalmat, valamint művészettörténetet tanít már 25 éve. Pedagógus famíliába született, gyermekkorától természetes volt, hogy tanár lesz ő is. Fontosnak tartja a tehetséggondozást és a felzárkóztatást, sok időt tölt együtt tanítás után is a diákjaival. Rendezvényeken szerepelnek, énekelnek, szavalnak – ez, mint mondja, összekovácsolja őket. Pedagógusként legnagyobb sikerének azt tekinti, hogy az intézmény, melynek élén áll, a szórványhelyzet ellenére nemcsak hogy él, de sok-sok diákja tanul tovább jó eredményekkel az egyetemeken.

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió