Református egyházvezetők jártak az ÁSZ-elnöknél

2011. június 17., péntek

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, valamint több egyházkerületi vezető tett látogatást Domokos Lászlónál, az Állami Számvevőszék elnökénél. A találkozó fő témája a közpénzekkel kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok áttekintése volt.

Az ÁSZ és a történelmi egyházak vezetői között a korábbi években is rendszeres volt a személyes találkozó, amelynek célja volt az egyházakat is érintő számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatainak áttekintése.

Domokos László ezt a hagyományt folytatva hívta meg a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, dr. Bölcskei Gusztávot, valamint az Elnökségi Tanács több tagját. Az eseményen részt vettek még az Állami Számvevőszék főigazgatói, Becker Pál és Elek János, valamint az MRE részéről Peterdi Dániel, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, Tőkéczki László, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, valamint Imre Sándor, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka.

A megbeszélésen az ÁSZ elnöke tájékoztatást adott a Számvevőszéket érintő változásokról és az új ÁSZ törvény tervezetéről. A számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatai mellett szó esett az új egyházakról szóló törvénytervezetről, valamint az ország közpénzügyeivel kapcsolatos aktuális kérdésekről, mint az oktatás, a szociális ellátás és a költségvetés keretei.

Forrás: Állami Számvevőszék

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió