Református értékek a jogban

2014. június 25., szerda

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara (KRE ÁJK) Kálvin János halálának 450. évfordulójára pályázatot hirdetett Református értékek a jogban – Kálvin nyomában címmel.

Magyarországi és határon túli joghallgatók, doktoranduszok, fiatal kutatók pályázhattak rövid, önálló dolgozattal, amelyben a református tanítás és életgyakorlat meglévő hatását kellett kimutatniuk a jogrendszerben, vagy azok alapján kínálni jövőbeli jogalkotási megoldást valamely jogi problémára, esetleg a jog alkalmazása során kellett bemutatniuk a református értékek szerepét.

Az ünnepélyes eredményhirdetésére és díjátadó ünnepségére a XI. Református Zenei Fesztivál keretében került sor. A beérkezett hét dolgozat közül az első három helyezett a Kar által felajánlott pénzjutalomban részesült, amelyeket május 23-án Dr. Szabó Zsolt, a KRE-ÁJK adjunktusa, a pályázat ötletgazdája a BTK Dísztermében adott át a nyerteseknek.

Dr. Szabó Zsolt és Csevár Nóra a díjátadón

Az első helyezett Magyar Balázs Dávid, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának doktorandusza rövid előadás keretében ismertette kutatási eredményeit. Hozzá hasonlóan a második helyezett Fazakas Zoltán József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karának doktorandusza is a kálvinizmus és a Polgári törvénykönyv közötti kapcsolódási pontokat kutatta. Harmadik díjat kapott Csevár Nóra, a Károli idén végzett hallgatója, aki dolgozatában a kálvini egyházszervezet modelljének nyugat-európai hatástörténetét vizsgálta.

A résztvevők közül többen lehetőséget kapnak majd, hogy a Magyarországi Református Egyház és a KRE közös szervezésében 2014 novemberében „Kálvinizmus ma" címmel megrendezésre kerülő tudományos konferencián is előadást tartsanak.

reformatus.hu, kép: Sereg Krisztián

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió