Révkomáromban találkoznak a Kárpát-medencei református egyházi vezetők

2010. április 07., szerda

altA Generális Konvent májusi ülésének előkészítése volt a fő téma a Kárpát-medencei református egyházak ügyvivő testületének a Borsod megyei Mályiban megtartott keddi ülésén.

 

A Generális Konvent – a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete – következő plenáris ülését közel 150 résztvevővel május 27-én a felvidéki Révkomáromban tartják. A testület hatéves fennállása óta – Budapest, Debrecen, Sárospatak és Pápa után – ez lesz az első határon túli helyszín, ahol egyebek mellett várhatóan elfogadják a Magyar Református Egyház költségvetését és a Protestáns Pátensről is megemlékeznek a résztvevők.

Az Európai Unió kultúrájának sokszínűsége a nemzeti identitások megerősítésével tartható fenn, aminek része az emlékezés – hangzott el a közelgő Trianon-évforduló kapcsán a megbeszélésen –, ezért fontos az egyház megnyilatkozása is, ami hozzájárulhat a kérdéshez kötődő negatív sztereotípiák lebontásához. A tavaly május 22-én létrejött egység és a Generális Konvent keretei között évek óta folyó munka a Kárpát-medencei református egyházak sajátos válasza a történtekre.



Az elnökségi ülésen folytatódott az egyeztetés a közös lelkészképesítés rendjének szabályozásáról. Döntés született a május 22-i megemlékezés részeként tervezett közös pünkösdi liturgiajavaslatról és a készülő Kárpát-medencei közös liturgiai példatár alapelveit tartalmazó kiadvány megjelentetéséről.

Az ülésen állásfoglalás született a Református Egyházak Világközössége nyári megalakulásával kapcsolatos aktuális kérdésekről, valamint az Újvidéki Református Egyházközség ügyében. A vajdasági lelkészekkel létrejött februári találkozás tapasztalatai nyomán a közös segítségnyújtás lehetőségeiről volt szó.

Beszámoló hangzott el a Kárpát-medencei egyházkerületek közös szerkesztésben készülő magazin előkészületeiről, ami az elnökség döntése értelmében őszre jelenik meg. Ugyancsak ősszel, szeptember közepén rendezik meg az Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozathoz kapcsolódó Pécsi Református Kulturális Napokat.

 

Czanik András

Fotó: Rácsok András

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.