Schneider egyházelnök a duisburgi katasztrófáról

2010. július 28., szerda

altA híradásokból tudjuk, hogy a német nagyvárosban, Duisburgban rendezett Love Parádén bekövetkezett katasztrófában tizenkilencen vesztették életüket, háromszáznegyvenen súlyos sérüléseket szenvedtek. A pápa részvétét nyilvánította, Nikolaus Schneider rajnai református prézesz, az EKD elnöke nyilatkozatot adott ki.

Németország sok templomában tartanak gyászistentiszteletet, megemlékezést a katasztrófát követően. Schneider elnök nyilatkozatában rámutatott: „Mélységesen megrázott minket is a katasztrófa, és részvéttel vagyunk azok iránt, akiknek a hozzátartozói is súlyos kárvallottai lettek az alkalomnak, ami vidám ünnepként indult”. A tragédia nem csak azok számára dolgozható fel nehezen, akik az áldozatok, a sérültek hozzátartozói,hanem a mentőszolgálatban résztvevők, a rendőrség, a tűzoltóság munkatársai számára is. A bibliai ígéretben bízunk: Isten közel van azokhoz, akiknek összetört a szíve, s Ő erőt a megfáradtaknak – mutatott rá nyilatkozatában Schneider egyházelnök. A tragédia helyszínén több, mint száz protestáns, katolikus és szabadegyházi krízis-lelkigondozó gondoskodott az érintettekről. (idea.de – 2010-07-27 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.