Segítség a legkisebbeknek

2017. május 09., kedd

Gyűjtést kezdeményezett az Ercsi Református Egyházközség a beregszászi és nagyszőlősi kórházak gyermekosztályainak támogatására, amelyhez már határon túlról is csatlakoztak érdeklődők. Darvas-Tanácsné Novák Eszter lelkipásztort kérdeztük az akcióról.

Az interneten terjedő felhívásuk szerint kárpátaljai állami kórházaknak gyűjtenek. Hogy jött az ötlet?

Katona Viktória, a Kárpátaljai Református Egyház nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonának beosztott lelkésze egy lelkipásztoroknak szóló Facebook-csoportban keresett támogatókat ezeknek a gyermekosztályoknak – az ő felhívására jelentkeztünk mi férjemmel, Darvas-Tanács Erikkel, aki az ercsi gyülekezet lelkésze. A lelkésznő aztán részletesen írt nekünk az állami és az egyházi árvaellátás különbségeiről. Úgy látja, hogy egészen máshogy élnek az ő intézményükben és a Sámuel Alapítvány családtípusú otthonaiban a gyermekek, mint az állami kórházak gyermekosztályain, ahol – Magyarországtól eltérően – kétéves korukig ott tartják azokat, akikről lemondtak a szüleik, csak ez után kerülnek állami árvaházba, áldatlan körülmények közé. Az elfelejtett gyermekek között többen alultápláltként kerülnek a gyermekosztályra, hosszas küzdelem visszahozni őket az életbe. Ebben óriási segítség az adományként érkező tápszer. Sokan a kicsik között szívbetegek, nekik mielőbb speciális kezelésekre, sőt végső esetben műtétre lenne szükségük. Az állami otthonokból ráadásul szinte lehetetlen az örökbefogadás, és keveseknek jut egyházi férőhely.

Nem csoda, hogy Ercsiben értő fülekre talált a kérés. Ha jól tudom, önök most várják a kilencedik gyermeküket.

Valóban meg szoktak mozgatni a felhívások, főleg, ha gyerekekről van szó. Láttam egy kisfilmet, amit Sipos József tiszaújlaki református lelkész tett közzé a nagyszőlősi kórház gyermekosztályáról. Nem bírtam könnyek nélkül végignézni. Megmutattam a családomnak, és továbbítottam a gyülekezet vezetőinek is – ők is nyitottak voltak arra, hogy gyűjteni kezdjünk erre a célra. Többször volt már ilyen akciónk, de Kárpátalját még sosem támogattuk, pedig azt hiszem, rájuk mindenkinek nagyon oda kellene figyelni.

Nagyjából hány gyereket támogatnak majd?

Nagyszőlős és Beregszász gyermekosztályainak kezdtünk gyűjteni, de annyi helyre eljutott a hír, hogy most már a csapi kórház gyermekosztályának és a beregszászi bentlakásos óvodának is tudunk segíteni. Megközelítőleg száz gyermeket fogunk támogatni – Kárpátalján ezer gyermek él állami gondozásban. Szeretnénk, ha hosszú távon tudnánk nekik segíteni.

Milyen lehetőségek vannak erre?

Nagyban támaszkodunk a helybeli lelkész kollégákra, mert mi magunk még sosem jártunk Kárpátalján. A gyűjtés május végén zárul – június elején ők jönnek majd el Ercsibe, és együtt visszük el az összegyűlt adományokat. Szintén a kárpátaljai kollégák segítenek majd megszerezni az ehhez szükséges hatósági engedélyeket, és az adományosztást is ők koordinálják. Megrendítő, hogy kinőtte magát a gyűjtés. Az ország minden részéből, de még Nagyváradról és Lengyelországból is jelentkeztek felajánlók – főleg kisgyermekes anyukák, nagymamák, baba-mama csoportok mozdultak meg a felhívásra.

Mit ad ez hozzá az ercsi gyülekezet életéhez?

Kicsi missziói gyülekezet vagyunk elkötelezett, hívő maggal, akinek rendkívül fontos ez az ügy. Segíteni szeretnénk – talán pont azért, mert mi is kicsik vagyunk. Nem ez volt az első gyűjtésünk: a moldvai csángók mellett egy közeli speciális iskolát is rendszeresen támogatunk. A közösségünkben ezzel kapcsolatban nagy az egyetértés: ezek az akciók lelkileg is megmozgatják a gyülekezetet. Tapasztaljuk, hogy noha kicsik vagyunk, meggazdagít minket, amikor összefogunk másokért.

Bagdán Zsuzsanna

Május végéig várják a felajánlásokat
Pelenka, tápszer, bébiétel, cumisüveg, cumi, baba/gyermek tisztálkodási szerek, popsitörlő, gyermek lepedő, takaró, ruhanemű újszülött kortól kétéves korig, mosható babajáték, lázmérő, inhalátor, mesekönyv, foglalkoztatófüzet, rajzeszközök és pénzadomány a gyógyszerekre – ezeket várják május végéig az ercsi református gyülekezetben (2451 Ercsi, Dózsa Gy. út 32.). A nem tárgyi felajánlásokat az Ercsi Református Missziói Egyházközségnek kérik elküldeni: Ercsi és Vidéke Takarékszövetkezet, 57700012-10161481 (közleményként a „Kárpátalja” szót kell beírni).

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. mújus 7-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.