Összefogtak a protestáns cigánymissziók

2014. október 30., csütörtök

Közös cigánymissziós módszertani kiadványsorozatot indít öt protestáns egyház, hogy tapasztalataik megosztásával segítsék a romák felzárkózását. A Találkozások című első füzetet október 28-án mutatták be Budapesten. Az összefogásban a református, az evangélikus, a pünkösdi, a baptista és a metodista egyház cigánymissziója vesz részt.

Az első füzetben az öt felekezet cigánymissziós vezetői írnak találkozásukról a cigánysággal, és vallanak a küldetésükről. A sorozatindító sajtótájékoztatón H. Kovács Judit, a Cigány Módszertani és Kutató Központ igazgatója arról beszélt, hogy a kutatóközpont és a sorozat célja olyan mintát mutatni, amelyet mind az egyház missziós munkatársai, mind pedig a világi szakembereknek hasznosítani tudnak.

A könyvbemutatóról készült tudósítást a ciganymisszio.reformatus.hu honlapon olvashatják végig.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.